Adócsalókra utazik a NAV
Írta: Mátay Balázs   
2016. augusztus 01.
ImageIdén az első félévben egy NAV-revizor átlagosan 155 millió forint adókülönbözetet tárt fel – írja a Napi.hu. Mostantól nem az ellenőrzések darabszámát növelik, hanem kevesebb, de minőségibb ellenőrzésre hajtanak, amelyek során azokat ellenőrzik, akiknél valószínűsíthető az adócsalás. A jogkövetőeket nem kívánják zaklatni – mondta Tamásné Czinege Csilla, az NGM helyettes-államtitkára.

 

Kiemelt feladat volt az is, hogy a korábbi éveket érintő több tízezer vizsgálatot lezárják, így az elévüléshez közeli ellenőrzések 90 százalékát le tudták zárni – emelte ki a helyettes-államtitkár, aki szerint a jövőben is cél lesz, hogy ne húzódhassanak el ennyire az ügyek.

A januártól júniusig terjedő időszakban a NAV 105 ezer vizsgálatot végzett adószakmai területen, ebből 85 700 volt a célvizsgálat, 17 600 pedig utólagos ellenőrzés. Utóbbiak során az adóhatóság nem kevesebb mint 383 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel, ami 12 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi adat, még úgy is, hogy az ellenőrzések száma időközben 11 százalékkal csökkent.

Online piacterek, webáruházak és a sharing economy volt a slágertéma az elmúlt félévben, ezeken a területeken szükség van a nagyobb ellenőrzésekre – mondta a helyettes-államtitkár. A szálláshely-közvetítők is célkeresztbe kerültek, illetve egészen pontosan általuk azon magánszemélyek, akik az ingatlanuk kiadása után nem adóznak. Volt egy olyan webportál, ahol valaki több mint 20 ingatlant hasznosít, ám adót nem nagyon fizetett utána. Ezekre a jövőben jobban odafigyelnek majd.

Székhely- és illetékesség váltó cégek: több mint tízezer eset volt az első félévben. Egyesek az adóellenőrzések ellehetetlenítése vagy hátráltatása miatt csinálják – emelte ki ezzel kapcsolatban Czinege, aki szerint hatékony volt a kiválasztás, hiszen az ellenőrzések 92 százaléka megállapítással zárult több mint 10 milliárd forint értékben.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."