A címvédő érkezik
Írta: Andics Gábor   
2008. november 16.

ImageCsalódást okozott pénteken az Alba Volán az Olimpija Ljubljana ellen, hiszen a rivális elvitte mindkét pontot Székesfehérvárról. Vasárnap este a Red Bull Salzburg érkezik, ez a találkozó is nagyon nehéznek ígérkezik. - Ted Sator vezetőedző remekül ismeri a címvédőt, alaposan felkészült a Mozart-városiakból. "A Salzburg kitűnő csapat, számos nagyszerű jégkorongozóval a soraikban. A taktikájukban nincsenek meglepetések, állandó veszélyt jelentenek a kapura." - fejtette ki a vezetőedző.

A legutóbbi fellépésein nem brillírozott a Volán, mindössze négy gólt sikerült lőnünk az elmúlt három mérkőzésen. "A válogatott szünet nehéz feladat elé állított bennünket, felborította a felkészülésünk megszokott menetét. Vissza kell térnünk a régi kerékvágásba, hogy mind jobban tudjunk játszani. A fáradtság a támadójátékunkon látszik leginkább, a kulcsjátékosaink kimerültek. Az az elvárásom, hogy nagyobb intenzítással és elszántsággal játsszunk." - húzta alá Sator.

Pénteken egyértelműen frisebb volt az Olimpija. "A csapatuk legtöbb játékosa nem játszott a válogatott szünet alatt, ráadásul visszatért Todd Elik a soraikba, így ez már egy egész más Ljubljana volt, mint pár héttel ezelőtt. Ami minket illet, az előrejátékunk nem volt meggyőző, és a korongot sem megfelelően mozgattuk." - értékelt a szakember.

A mester nagy örömére visszatér Nathan Martz. "Az összeállításunk változik a center felépülésével, elfoglalja a helyét Kovács Csaba és Derek Couture között. Az első és a harmadik sorunk változatlan lesz. Horváth András betegséggel küszködik, de remélhetőleg vállalni fogja a játékot. A kapuban Hetényi Zoltán kezd." - vázolta a hadrendet Ted Sator.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."