Vetőmag Szövetség: minőségi őszi kalászost vethetnek a gazdálkodók
Írta: Fehérvári Hírek   
2016. augusztus 19.
Image89.600 forintban hirdette meg az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató jellegű árat a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint az őszi kalászos gabona vetőmagokból megfelelő mennyiség áll rendelkezésre, viszont nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a szükséges mennyiség beszerzését.

 

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács törvény adta lehetőségeinek és a törvényi előírásoknak megfelelően idén is közzétette az őszi kalászosok vetőmagjaira vonatkozó, a piaci körülmények alapján prognosztizált tájékoztató árat. A testület által megállapított nettó 89.600 forintos tonnánkénti ár zsákban, gombaölő-szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg.

-      A Vetőmag Szövetség által becsült vetőmag ár nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló jelleggel a várható piaci árinformáció közreadása - hangsúlyozta Takács Géza, a szervezet elnöke. -  A tájékoztató ár fontos jelzés a vetőmag-szaporítók felé, hogy készleteiket ne árugabonaként, hanem vetőmagként értékesítsék, biztosítva a gazdálkodók számára szükséges mennyiségű vetőmagkészletet.

Az őszi kalászos tényleges végfelhasználói áráról majd a vetési szezon végén állnak pontos adatok rendelkezésre. Az elmúlt években rendkívül hullámzott a vetőmagok ára: 2009-ben 62 ezer, 2012-ben 115 ezer, 2014-ben 91 ezer, 2015-ben 94 ezer forintot fizettek egy tonnáért.

Mint Takács Géza elmondta: a tagoktól kapott információk alapján az őszi kalászosok vetőmagjaiból nincsenek jelentős ókészletek, az idei termés tekintetében ez idáig nem jelentkeztek olyan minőségi problémák, melyek az ellátásra negatív hatást gyakorolnának. Térségi- és fajtahiányok viszont előfordulhatnak, ezért nagyon fontos, hogy a gazdálkodók időben rendeljék meg a vetőmagtételeket. Ez a feldolgozások optimális ütemezését is segítené. Valamennyi kalászos esetén tapasztalható, hogy a jelenleg rendkívül alacsony felvásárlási ár kedvezőtlenül befolyásolhatja a termelők likviditását. Ez nem kedvez a fémzárolt vetőmag értékesítésnek és várhatóan magával vonja a vetőmag végfelhasználói árának előző évihez viszonyított mérséklődését. Előrejelzések szerint viszont az Európában tapasztalható minőségi problémák kedvező elmozdulást eredményezhetnek a malmi búza árában, amely pozitívan befolyásolhatja a vetőmag vásárlási szándékot is.

A meghatározó őszi kalászos fajok - őszi búza, őszi árpa, tritikálé - vetőmagjából a várható készletek szakmailag megfelelő szintű felújítási lehetőséget biztosítanak.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."