Színjátszó találkozó Székesfehérváron
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 19.

ImageA Prospero Színkör „Agatha Christie: ...és már senki sem! azaz Tíz kicsi néger” című bűnügyi drámájával kezdődik el szombaton a Fejér Megyei Színjátszó Találkozó. – kaptuk a hírt Micskó Zoltántól, a Színkör egyik tagjától - A program szervezője az 1991-ben alakult Szín-Tér (színjátszó, versmondó) Egyesület, amely létrejöttével (saját megfogalmazásuk szerint) „legalább részben pótolni, helyettesíteni akarta a rendszerváltás idején (okán?) hirtelen eltűnt hátországot, fenntartókat, támogatókat.”

„A szellemi és (csekélyke) anyagi, tárgyi erők összeadásával igyekezett működési feltételeket, pályázati forrásokat, fellépési lehetőségeket keresni/teremteni a játszóknak, szavalóknak.
E szándéksor első megvalósulási formája volt a még abban az évben életre hívott FESZT, ami nekünk azóta is takarja a betűszó másik, vagy inkább eredeti jelentését: ÜNNEP.”
 

Program:


november 22. szombat


13.00 Agatha Christie: ...és már senki sem! azaz Tíz kicsi néger
Bűnügyi dráma két részben
Fordította: Thurzó Gábor
Prospero Színkör
Rendezte: Váczy Sándor


15.30 Váróterem (Nyugati pályaudvar)
„verses, zenés izé”
Szín-padka
(Kodolányi János Középiskola és Kollégium
színjátszó csoportja és énekkara)
Szerkesztette-rendezte: Bobory-Michna Boglárka


16.30 „De igen!”
Cirkuszi játék Cseh Tamás - Bereményi Géza Antoine és Desiré c. lemezére
EZIS Színház
(v. Péntek 3 Tejátrum)
Rendezte: Tóth László


17.30 Garaczi László: Imoga
„Kutyakomédia”
Prospero Színkör
Rendezte: Micskó Zoltán


19.30 W. Shakespeare – Nagy Judit: Lóvátett lovagok
vígjáték
Fordította: Mészöly Dezső
Szabad Színház
Rendezte: Nagy Judit


21.00 A. P. Csehov: Cseresznyéskert
Komédia négy felvonásban (egy részben)
Fordította: Elbert János
EZIS Színház
Rendezte: Tóth László


22.30 Passz koncert

november 23. vasárnap


10.00 FESZT-matiné
Lázár Ervin – Nagy Judit: Virágkoldusok
Mesejáték
Szabad Színház
Rendezte: Nagy Judit

 

Helyszín: A Szabadművelődés Háza.

 

A belépés ingyenes!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."