A domonkosok 800 éves jubileuma kapcsán a rend első 300 évét vizsgálják |
Írta: Fejér Tamás | |||||
2016. november 03. | |||||
A Domonkos-rend első 300 évét tekinti át a Városháza Dísztermében zajló nemzetközi tudományos konferencia. Az előadók a koldulórend megtelepedésétől a 16. század közepéig tartó időszakot vizsgálják a két nap során.
Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere fontosnak nevezte, hogy a város életében rendszeresen legyenek olyan konzultációk, konferenciák, ahol nemcsak Székesfehérvárral, hanem szélesebb kitekintésben egy-egy korszakkal, közösséggel lehet foglalkozni. Köszöntője során a város nevében gratulált Zsoldos Attila akadémikusnak, a Városi Levéltár és Kutatóintézet munkatársának a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választásához.
A kétnapos konferencia társrendezvénye „A 800 éves Domonkos rend Magyarországon” elnevezésű tudományos konferencia, melyre a Szent Domonkos Rend Magyarországi Tartományfőnöksége, a Szent István Tudományos Akadémia és a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény szervezésében november 4-én kerül sor Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának dísztermében.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |