A konstruktív partnerség jegyében |
Írta: Kész Mónika | |||||
2016. november 04. | |||||
A duális képzésekről tartottak workshopot az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. Az intézmény vezetése a vállalati partnereivel beszélte át közösen az eddigi tapasztalatokat, valamint egyeztetett a jövő évi képzésekkel kapcsolatban.
Az elmúlt években és az idei tanévben indult duális képzések tapasztalatai, a duális képzéseket ellenőrző bizottság munkája, valamint a jövő évi tanévre tervezett képzések voltak a témái annak a workshopnak, amit az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara szervezett ma délelőttre a vele kapcsolatban álló cégek képviselőinek részvételével. A 2016. évi duális képzések szervezése során az egyetemmel kapcsolatban álló vállalati partnerek 106 szakmai gyakorlati helyet hoztak létre. A duális képzési formában azok a hallgatók tanulhatnak, akik sikerrel átjutottak az állami felsőoktatási felvételi eljárásán, valamint a céges kiválasztáson is. Ennek eredményeképpen a 2016. év szeptemberében indult duális képzések keretében 20 cég, közel 60 kiválasztott hallgatónak adott lehetőséget. A megbeszélésen jelen volt Mészáros Attila alpolgármester is, aki a résztvevők köszöntésekor arról beszélt, hogy az elmúlt hónapokban látható volt, hogy nemcsak az egyetemek és a hallgatók számára, hanem a város számára is mennyire fontos ez a fajta képzés. Két szóval összefoglalva ennek okát, a város jövőjéért. E nélkül ugyanis nem tudunk és nem is lehet fejlődni, és nem lehetséges a fiatalok képzése sem.
Majd örömmel számolt be arról, hogy kevés olyan egyetemi kar van ma Magyarországon, mint az Alba Regia Műszaki Kar, aki 30%-kal tudta növelni a hallgatói létszámát, köszönhetően a duális képzésnek is. A rendezvényen megjelenteket az intézmény részéről dr. habil. Györök György dékán köszöntötte, aki arról beszélt, hogy a duális képzés nem egy csodaszó és nem mindenre megoldás. Egy dolog viszont egészen biztos – mint hangsúlyozta – hogy a végzett mérnökök minősége pontosan olyan lesz, mint amilyenre a cégeknek szüksége van. Az egyetem számára pedig az a legfontosabb, hogy továbbra is beágyazott oktatást tudjanak folytatni. A fórum elején Pogátsnik Monika dékáni hivatalvezető adott tájékoztatást a vállalatok képviselőinek az idei tanév duális gyakorlati képzéseinek a menetéről, az órarendjéről, a tantervéről, valamint a mentori feladatokról, tevékenységekről. Csizmadia Rita, az IBM Client Innovation Centre székesfehérvári telephelyének munkaerő-gazdálkodási vezetője a pár héttel ezelőtt cégüknél lezajlott látogató bizottsági ellenőrzésről számolt be a többi cég képviseletében jelenlévőknek. Elmondta, hogy az Oktatási Hivatal által szervezett, duális képzést ellenőrző vizsgálat célja nem a hibakeresés és a szankcionálás, hanem a segítés. A hiányosságok feltárásával a Duális Képzési Tanács Látogató Bizottsága éppen a képzést szeretné javítani, gördülékenyebbé tenni. A beszámolót követően a fórumon valamennyi céges partner megosztotta tapasztalatait, illetve észrevételeit a jelenlévőkkel. Szó esett még a kiválasztás szempontrendszerét képező módszerekről, illetve az eredményekről is. Veres Richárd HR és közkapcsolati vezető a Felsőoktatási Exporól tájékoztatta még a jelenlévőket, amelyet idén is megszervez Székesfehérvár Önkormányzata az Alba Regia Sportcsarnokban november 28-án 10 és 18 óra között. A rendezvény a 2017. évi duális képzések, céges partnereik, valamint a felsőoktatási intézmények megismertetési lehetősége Székesfehérvár és térsége középiskolásai számára.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |