Negyedszázados fennállását ünnepelte az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület |
Írta: ÖKK | |||||
2016. november 07. | |||||
Nagyszabású ünnepséget rendeztek a Városházán az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület fennállásának 25. évfordulója tiszteletére. Az eseményen Csetényi Attiláné, az ARNYE elnöke idézte fel az élményekben, tapasztalatokban gazdag két és fél évtizedet a kezdetektől egészen napjainkig.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok üdvözölték a szervezet megalapítóit, volt, jelenlegi és jövőbeni tagjait, és mondtak köszönetet az ARNYE városban betöltött szerepéért. Az ünnepségen emléklapok, elismerések átadására is sor került, illetve felléptek a Vörösmarty Színház művészei.
A Városháza Dísztermében rendezett jubileumi ünnepségen, Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András köszöntötte az ARNYE tagjait – ahogy fogalmazott – a fiatalos születésnap alkalmából. Mint mondta, a szervezet mindenkori klubjai és vezetői olyan munkát tettek le az asztalra az elmúlt 25 év során, amely önálló fejezetet érdelem a város történetében. Köszönetét fejezte ki annak a több ezer szépkorúnak, akik korábban aktív munkavállalóként, majd az ARNYE tagjaként építették, gazdagították a várost, annak közösségét. Hozzátette, mindannyian érezzük, hogy társas lényként a családi kapcsolatainkon túl szükségünk van többre, egy közösséghez való tartozásra. Az ARNYE megadja a keretet ahhoz, hogy a város nyugdíjasai kimozdulhassanak otthonról, és együtt szerezzenek élményeket, emlékeket. A polgármester a nyugdíjas közösség egészének köszöntésére szóló emléklapot adott át Csetényi Attiláné, az ARNYE elnöke számára, továbbá a 25 évet bemutató kiadványt is átvehettek a megjelentek a város ajándékaként. Az eseményen Csetényi Attiláné visszapillantó történetekkel, gazdag képanyaggal illusztrálva idézte fel az elmúlt két és fél évtized történéseit. Elmondta, nagyon fontosak számukra a kortárs kapcsolatok, a valahova való tartozás érzése, az egymásra való odafigyelés, a lelki feltöltődés, a szellemi-fizikai frissesség ápolása, megőrzése, illetve az örömökben és szeretetben töltött együttlét. Tervük, hogy a következő években fiatalítsák a szervezetüket, és megszólítsák a 60-65 év körüli nyugdíjasokat. Továbbra is fontos és aktív szereplői kívánnak lenni a város életének. Az eseményen emléklapokat adományoztak mindazoknak, akik odaadó, áldozatos munkájukkal hosszú időn át támogatták az Alba Regia Nyugdíjas Egyesületet. A város ajándékaként a Vörösmarty Színház művészei: Váradi Eszter Sára, Keller János és Buch Tibor adtak operett műsort, majd a rendezvény zárásaként dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok mondott pohárköszöntőt. Úgy fogalmazott: életünk minden szakaszában célok felé haladunk, és fontos, hogy ezt szépkorúként is megtegyük. A sablonos, mindennapi teendőinken túl mindig tegyünk valamit valakiért, egy embertársunkért, egy kevésbé szerencsés családért, vagy egy közösségért. A testünk öregedése természetes, de a belső világunk, a lelkünk soha ne menjen tönkre! A jubileumi rendezvény fogadással, a születésnapi torta közös elfogyasztásával ért véget.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |