NB III: Az őszi szezon értékelése
Írta: FC Fehérvár   
2008. november 23.

ImageA Soproni Ligával párhuzamosan véget értek az NB III őszi küzdelmei is. Az FCF II a 14. helyről várhatja a tavaszi folytatást. A szezont Bekő Balázzsal, második csapatunk edzőjével értékeltük.

 

- A 14. hely akkor sem minősíthető jónak, ha figyelembe vesszük, hogy ebben a csapatban elsősorban az első csapatnál keveset játszók és a fiatalok kapnak játéklehetőséget. Mi a gyenge szereplés oka?

- Ennek több összetevője van. Egyfelől azok az emberek, akik alapembernek számítanak - Elek Ákos, Nagy Tamás, Palkó Dávid -, a szezon második felében szinte végig sérültek voltak. Ugyanakkor az U19A-ból azokat „kaptam meg", akik nem játszottak egy-egy hétvégén a kiemelt korosztályos bajnokságban. Így még az U19B-ből is szerepeltetnem kellett játékosokat, hogy ki tudjunk állni, sőt a szezon vége felé már '92-es születésűek is pályára léptek. A másik ok, hogy az NB III-as gárda sosem készül együtt, tehát hiányzik a kellő összeszokottság. Ha csak ezt a kettőt nézem, azt kell mondjam, reális a jelenlegi eredményünk.

- Van értelme ebben a formában az NB-III-as szereplésünknek?

- Mindenképpen. A cél az lenne - és ezt már többször elmondtuk -, hogy játéklehetőséget biztosítsunk a tehetségesebb fiataloknak, illetve azoknak, akik a felnőtt csapatban keveset játszanak. Még mindig jobb egy alacsonyabb bajnokságban játszani és ezáltal játékban maradni, mint állandóan a kispadon ülni, vagy arra várni, hogy majd egyszer annak közelébe kerülhet az ember. Ugyanakkor a nagycsapat sérült játékosai ismételt formába lendülésében is szerepet kaphat a „fakó". A legnagyobb problémát én abban látom, hogy a játékosok nem értették meg - vagy nekem nem sikerült megértetnem velük -, hogy a harmadosztály is lehetőség és attól függetlenül, hogy a csapat tagjai alig ismerik egymást, még ki lehet hozni a lehető legtöbbet egy-egy mérkőzésből úgy, hogy az mindenki épülésére szolgáljon. Úgy tűnik nem presztízs az NB III-ban szerepelni. Márpedig tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy az FC Fehérvár futballistájaként kutya kötelessége a maximumot kihoznia magából.

- Az NB III egyszerre szűrő és kapu is a nagycsapat felé...

- Kapu, hiszen bizonyítani lehet. Ha valaki mindig jól teljesít, odateszi magát, feltűnhet és előbb-utóbb odakerülhet a nagyok közé. Különösen igaz ez az U19B-ben játszókra, akik nem jutottak be az akadémiára, tehát bizonyos szempontból perifériára kerültek. Nekik az NB III igazán jó lehetőség. Szűrő, mert itt kiderülhet ki az, akinek még fejlődnie kell, ki az, aki még nem elég érett az első osztályra. Ez egyfajta jelzés a játékos számára is, amit észre kéne vennie. Az őszi szezonban nagyjából a játékosok felének a teljesítményével voltam elégedett.

 - Lehet-e, érdemes-e ezen a szinten a bajnokságban célokat kitűzni, eredményeket várni?

- Jobb eredményt akkor lehetne várni, ha több játékosom lenne és nagyobb lenne a merítési lehetőségem. De azt gondolom, még egyszer ilyen pech-szériánk nem lesz, mint ezen az őszön a sérülésekkel kapcsolatban. A vereségeket mindig nehéz megélni, főleg az edzőnek. Mi ráadásul olyan csapatoktól is kikaptunk, akik jóval gyengébbek voltak nálunk. De mindenben van pozitívum és én is igyekszem azokat meglátni. A célokkal kapcsolatban azt mondom: nem kell konkrét helyezést elvárni, nyilván kiesni nem szabad, van 6-8 gyengébb csapat a mezőnyben. Más eredmény tekintetében pedig meccsről-meccsre kell gondolkozni. Mindegyikből meg kell próbálni kihozni a maximumot, aztán megnézni, hogy az mire volt elég és a lehetőségekhez képest az hogyan értékelhető. Mondok egy példát: ha egy mérkőzésen játszott nyolc fiatal és három a felnőtt keretből, akkor a döntetlen jó eredménynek számíthat. Ami mindenképpen megengedhetetlen, hogy a nagycsapat játékosai ne a húzó emberek legyenek egy-egy találkozón és ne lógjanak ki „fölfelé" akarásukkal, hajtásukkal, teljesítményükkel ebből a mezőnyből.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."