Rendezvények miatt forgalomkorlátozások pénteken
Írta: Közlemény   
2016. november 30.
ImageA Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred két pénteki rendezvénye miatt is forgalomkorlátozásokra kell számítani a városban. A közlekedők türelmét és megértését kérik!

 

A Malom utcában lévő Helyőrségi Klub épületének falára kerülő emléktábla avatása miatt december 2-án, pénteken 11 és 12 óra között kell forgalomkorlátozásra számítaniuk mind a gyalogosan, mind a járművel közlekedőknek egyaránt.
Teljes szélességében lezárja a honvédség a Malom utca Mészöly Géza utca – Honvéd utca közötti szakaszát, valamint a Helyőrségi Klub előtti járdát, illetve zöldterületet is.  

Ugyancsak ezen a napon este is forgalomkorlátozásra kell számítania az autósoknak a Prohászka Ottokár Emléktemplomban megrendezésre kerülő Adventi hangverseny miatt. December 2-án 17 és 21 óra között a templomhoz tartozó parkolót zárják le a katonák. 

A rendezvényeket szervező honvédség a közlekedők türelmét és megértését kéri!