Öttusa: Vörös Zsuzsa az alelnök |
Írta: Mátay Balázs
|
2016. december 08. |
Rendkívüli tisztújító közgyűlést tartott Budapesten a Magyar Öttusa Szövetség. Az új vezetőségben komoly szerep jut Székesfehérvárnak, ugyanis Vörös Zsuzsannát általános alelnöknek, Demeter Józsefet és Mészáros Attilát elnökségi tagnak választották. A szavazáson két elnökjelöltre lehetett szavazni; dr. Réczei Géza, eddigi elnök mellett Bretz Gyulára, aki versenyzőként, klubvezetőként és 1992-tõl nemzetközi szövetségi pozícióiban hatvan éve tevékenykedik a sportágban. A szavazatok 29/22 arányban dőltek el Bretz Gyula javára.
"Sportoló és klubcentrikus szövetséget szeretnék kialakítani” – mondta Bretz Gyula, majd célként jelölte meg, hogy a nemzetközi szövetségben a mostaninál komolyabb – a magyar öttusasport eredményességének megfelelő szintű – képviselete legyen a hazai szövetségnek. (MTI) Az általános alelnöki pozícióba Vörös Zsuzsanna, olimpiai, világ-és Európa-bajnok öttusázót, a Volán Fehérvár szakosztály-igazgatóját választották, akit néhány napja a sportági Hírességek Csarnokába is beválasztott a nemzetközi szövetség. Két további alelnököt szintén megszavaztak a közgyűlés résztvevői Andrási Péter és Szabó György személyében. Elnökségi tagok: Dr. Simóka Beáta, Kállai Ákos, Demeter József (a Volán Fehérvár technikai vezetője), Tibolya Péter, Hanzély Ákos, Takács Péter és Mészáros Attila (Székesfehérvár MJV alpolgármestere).
|