Hulladékcsökkentés Karácsonya
Írta: Fraller Ildikó   
2016. december 19.
ImageA Környezetvédelmi Diákfórum hagyományteremtés céljával szervezte meg a Hulladékcsökkentés Karácsonya rendezvényt, amivel a környezettudatos viselkedésre való felhívás mellett játékra invitálták a város diákjait. Újrahasznosított karácsonyfadíszeket készítettek az iskolákban, amelyekből a legjobbak a Városháza udvarán álló fenyőfára kerülnek. A fórum keretében a résztvevők körülsétálták a felújított Csónakázó-tót is.

 

A Hulladékcsökkentés Karácsonya rendezvényen vettek részt a Környezetvédelmi Diákfórumra érkezők. A diákok újrahasznosított, előre meghirdetett kezdeményezésre elkészített karácsonyfadíszekkel érkeztek A Szabadművelődés Házába.

Juhász László környezetvédelmi tanácsnok köszöntötte a megjelent pedagógusokat és tanulókat, és elmondta, hogy egy iskolai nyílt napon, az európai hulladékcsökkentési hét folyamán jött az ötlet a kreatív környezettudatos programhoz. Megköszönte a résztvevőknek, hogy alkotásaikkal hozzájárultak a hagyományteremtő karácsonyi akcióhoz, és ahhoz, hogy a Városháza udvara még szebb lehessen az elkészített díszekkel.

A programra elhozott ötletek színesek, fantáziadúsak és környezetkímélőek voltak: sörösdobozcsillagok, tortacsipke-angyalkák, kávéspohárharangok, villanykörtéből és CD-ből kivitelezett formák, papírguriga-karácsonyfa és parafadugó-rénszarvas is bemutatásra került. A kezdeményezésben a Munkácsy Mihály, a Vörösmarty Mihály, a Széna téri Általános Iskola, a Nemes Nagy Ágnes Kollégium, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és az Arany János Szakiskola és EGYMI diákjai vettek részt.

A program keretében a résztvevők összefoglalót hallhattak a Csónakázó-tó felújításával kapcsolatban, majd körbesétálták a tavat.  Juhász László elmondta, hogy a Csónakázó-tó megújulása a mederkotrással és a partrekonstrukcióval kezdődött, majd a rehabilitáció keretében felújították a sétányt és a közvilágítást.  A sétány járdaburkolattal le nem fedett részeit füvesítették. A munkálatok során összesen 30 beteg és balesetveszélyes fát vágtak ki – majd 40 fát ültettek: pótolták a fűzfákat, a tornaterem melletti területen égerligetet alakítottak ki. A Csónakázó-tó rehabilitációja keretében megújul a tó szigete, amelynek területét a kikotort iszap megtámasztásos elhelyezésével megnövelték. Beszélt az állatvilág védelméről is, és a következő évben megvalósításra kerülő csónakház létrehozásáról.

A programon részt vett Gárdonyi László, a Gaja Környezetvédő Egyesület munkatársa.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."