Bodajkon is ingyenes lesz HPV elleni védőoltás?
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 25.

ImageTársadalmi összefogásra kéri a bodajki lakosokat a helyi polgármester, Oszlánszki Zsolt. A cél az, hogy minden érintett fiatal ingyenesen kaphassa meg a HPV elleni védőoltást. Mint ismeretes, a székesfehérvári Közgyűlés legutóbbi ülésén megszavazta a fiatal lányok méhnyakrák elleni védőoltásának 100 %-os anyagi támogatását. Ennek értelmében városunkban minden 12 éves lány (1347 gyermek) térítésmentesen juthat hozzá a védőoltáshoz.

Östör Annamária, az Egészségügyi Bizottság alelnöke a bodajki kezdeményezés kapcsán elmondta: nagyon örül annak, hogy más is fontosnak tartja a megelőzést, s reméli, hogy több város és település is csatlakozik majd e programhoz. 

Oszlánszki Zsolt nyílt levele a bodajki lakosokhoz: 

Tegyünk KÖZÖSEN ma a HOLNAPÉRT!

Tisztelt Bodajki Polgárok!

Ebben a levélben olyan összefogásra szeretném kérni Önöket, amely mindannyiunk közös érdeke a jövő generációja szempontjából. Bizonyára mindannyian hallottak már a méhnyakrákról, amely ma a nők körében a második leggyakoribb daganatos megbetegedés. A méhnyakrák kialakulásáért a humán papillómavírus (HPV) a felelős. Ez egy igen gyakori vírus, mely a nőket és a férfiakat egyaránt fertőzi. A főként szexuális úton terjedő HPV egyes típusai okozhatják a méhnyakrákot.

A tudomány mára azonban újabb hatékony lépést tett a rák megelőzéséhez vezető úton. Olyan sikeresnek tűnő oltóanyagot fejlesztettek ki, amely a méhnyakdaganatos megbetegedések szempontjából legagresszívebb HPV vírusok ellen is védettséget nyújt, s amely megakadályozza a betegség kialakulását. Magyarországon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyelőre nem finanszírozza a készítményt. Így a három oltásból álló sorozat összesen 90 ezer forintba kerül.

Szeretném, ha közösen gondolnánk a bodajki lányok, asszonyok egészségének megőrzésére. Ahhoz kérem a civil szervezetek, és minden felelősen gondolkodó bodajki segítségét és támogatását, hogy minél több fiatal ingyenesen kaphassa meg a HPV elleni védőoltást. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványkontroll Központ jelentése szerint a nemi élet megkezdése előtt álló serdülőkorú lányok oltása hatékony stratégiát jelent a méhnyakrák ellen. Bodajk Város Önkormányzata ezért szeretné elérni, hogy 2009-től minden évben valamennyi 13 éves lány ingyenes HPV elleni védőoltásban részesüljön.

Önkormányzatunk - jelenlegi anyagi lehetőségét tekintve - az oltás költségének 50%-át tudja finanszírozni. Az összeg másik feléhez a civil szervezetek és az Önök segítségére számítok. 2009-ben Bodajkon 22 lány lép a 13 éves korosztályba. Az oltás összköltsége tehát 22x90 ezer Ft, vagyis 1.980.000 Ft. Ennek felét, 990 ezer Ft-ot önkormányzatunk fizetné, a fennmaradó 990 ezer Ft-ot kellene az Önök összefogásával előteremteni. Ha azt nézzük, hogy Bodajkon kb. 1.500 ingatlan van, akkor lakásonként, éves szinten még 1.000 Ft-ot sem kellene áldozni az életet mentő védőoltásra, hogy a település lányai soha ne élhessék át a rákos betegséggel járó borzalmakat.

Ennek azonban csak úgy van értelme, ha nemcsak 2009-ben - olcsó kampányfogásként -, hanem mindaddig, amíg az OEP nem finanszírozza a védőoltást, be tudnánk oltatni a 13. életévüket betöltő lányokat. Az ügy érdekében tehát egy civil alapot szeretnénk létrehozni, amelybe bárki, lehetőségeihez képest adakozhatna.

A pénzt a „Bodajki Egészségügy Fejlesztéséért” Közalapítvány számlájára lehet befizetni, így a támogatás az adóból is leírható. Az erre a célra befolyó összegeket a civil szervezetek mindenkori vezetői felügyelik. Az alapba a magam részéről elsőként helyezek el 20 ezer Ft-ot, hiszen nemcsak a lányos szülőknek kell felelősséggel viseltetni. Legalább annyira fontos abból a szempontból is mérlegelni, hogy fiaink egyszer megnősülnek.

A civil összefogás sikerének érdekében egy fórumra invitálom Önöket, amely 2008. december 1-jén 1700 órakor kerül megrendezésre a Városháza tanácskozó termében. Miért adjunk esélyt Bodajkon olyan súlyos, akár halálos kimenetelű betegségnek, amely ma már egy kis áldozatvállalással megelőzhető!

Tegyünk tehát KÖZÖSEN ma a Holnapért!

Tisztelettel: Oszlánszki Zsolt

 

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=302&Itemid=31

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."