Vidi: Sejben dubaji beszámolója - 6.
Írta: Mátay Balázs   
2017. január 16.
ImageVasárnap tovább pattogott a labda a Videoton dubaji edzőtáborában. A játékosok újabb napot tudhattak le a tízből, s már csak három van hátra a hazaindulásig. Addig persze még vár rájuk néhány kemény tréning a pályán és a konditeremben egyaránt, szerdán pedig búcsúzóul összecsapnak az utóbbi évtized legeredményesebb orosz csapatával, a szentpétervári Zenittel. A piros-kékek tehetséges játékosa, Sejben Viktor az alábbiakban foglalta össze hét záró élményeit.

 

- Ami az edzéseket illeti, ma is a délelőtt az erősítés jegyében telt, elsősorban az alsótestünket dolgoztatták meg edzőink. Délután a pályán a bemelegítést követően különféle passzgyakorlatokat végeztünk, majd a labdatartás került fókuszba. Természetesen most is volt egymás közötti játék, ezúttal 11 a 11 ellen, majdnem teljes pályára ment a házi csata. Jól esett az egész napi edzésadag, kellemesen elfáradtam.

Szabadidőmben, a két tréning között, illetve most este több mindenre jutott energiám, a délelőtti edzés után például sikerült napoznom is egy kicsit, mivel az elmúlt két nap szeles időjárása már a múlté. A napi jégkád és a szokásos "fifázás" sem maradhatott el, de még egy film (az Agyas és agyatlan Sacha Baron Cohen főszereplésével) megtekintése is belefért így késő este.Igaz, most ezzel a produkciójával szerintem Sacha Baron Cohen nem ütötte meg a főnyereményt, de kikapcsolódásnak mindenképpen jó volt.

A környék még mindig szép, így a fenti, tegnap este naplemente után kattintott fotót szeretném most ennek alátámasztására megosztani a kedves olvasókkal. Hajrá Vidi, holnap este folytatjuk! - zárta mai beszámolóját Sejben Viktor.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."