Nemzetgazdasági szempontból kiemelt fehérvári fejlesztések
Írta: ÖKK   
2017. január 16.
ImageÚjabb fontos döntést hozott Magyarország Kormánya, amellyel gyorsabbá és egyszerűbbé válhat a Székesfehérváron tervezett nagyberuházások előkészítése. Az Alba Aréna multifunkcionális csarnokot, a kórházfejlesztést, a középiskolai campust, valamint az Árpád-ház Programot érinti a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet – ezeket a fejlesztéseket nyilvánították nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekké.

 

A Modern Városok Program és az Árpád-ház Program keretében több, a város és a fehérváriak számára fontos fejlesztési cél valósulhat meg kormányzati támogatással az elkövetkező időszakban. A beruházások előkészítése – területbiztosítás, tervezés, engedélyeztetés – már minden projekt esetében megkezdődött, ám a fejlesztések nagysága miatt hosszú időt vesz igénybe.

Ezt a folyamatot gyorsíthatja, valamint az engedélyezési és hatósági eljárásokat egyszerűsítheti az a január 12-én meghozott Kormányrendelet, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja ezeket a fejlesztéseket.  

Négy fontos nagyberuházásra vonatkozik a döntés: az Alba Aréna multifunkcionális csarnok megvalósítása, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban kialakításra kerülő belgyógyászati tömb és az ezzel összefüggő parkolófejlesztés, a Székesfehérvári Középiskolai Campus, valamint az Árpád-ház Program (2013–2038) keretében „Az ország bölcsője” székesfehérvári program részeként az Árpád-ház Kutatóintézet, Bazilikatörténeti Kiállítótér és Kőtár, valamint ideiglenes látogatóközpont kialakítása.

Székesfehérvár Önkormányzata – megköszönve az újabb támogató kormányzati intézkedést – örömmel ad hírt a döntésről, hiszen ez elősegítheti, hogy gyorsan és hatékonyan valósuljanak meg a fehérváriak számára fontos fejlesztések.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."