Arany 200 villámcsődülettel emlékeztek a költőóriásra |
Írta: Samu Miklós | |||||
2017. március 03. | |||||
Rendhagyó és látványos flashmobbal emlékeztek a 200 évvel ezelőtt született Arany Jánosra. A több városban, ugyanazon időpontra tervezett villámcsődületben az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) iskolái működtek közre. Székesfehérváron a Nemes Nagy Ágnes Kollégium és a József Attila Középiskolai Kollégium növendékei tisztelegtek a költő előtt műsorukkal a Városház téren.
A magyar irodalomtörténet egyik legnagyobb epikus költője, Arany János napra pontosan 1817. március 2-án látta meg a napvilágot, Nagyszalontán. Születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a 2017-es esztendőt a Magyar Tudományos Akadémia és a szülőváros Arany-évnek nyilvánította. Az ünnepi évben minden irodalombarát figyelme Arany Jánosra szegeződik, így több megemlékezést is tartanak a híres költő tiszteletére. Az Arany János Emlékév egyik rendezvénye egy országos flashmob volt a róla elnevezett Tehetséggondozó Program (AJTP) iskoláinak közreműködésével. A 200 évvel ezelőtt született költő nevével fémjelzett tehetséggondozó program 2000-ben indult el, melynek legfőbb célja a tudás tekintélyének visszaállítása és az esélyteremtés. Csütörtökön délután egy időben az ország különböző városaiban az AJTP-s tanulók „villámcsődület” formában műsort szerveztek Arany János előtt tisztelegve. Az országos akcióhoz természetesen Székesfehérvár is csatlakozott. A fehérvári diákok a Városház téren adták elő a produkciójukat csütörtökön. A programban a Nemes Nagy Ágnes Kollégium és a József Attila Középiskolai Kollégium növendékei szerepeltek. A villámcsődületben résztvevő fiatalok egy koreografált táncot mutattak be, majd egy 200-as szimbólumot „rajzoltak ki” a téren, utalva Arany János születésének bicentenáriumi évfordulójára. A Toldi részleteinek közös elszavalása után a megemlékezés zárásaként a Nagyszalontán született költő legismertebb remekműveiből vett idézeteket osztogatták a tanulók a járókelőknek.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |