Az egyik legnagyobb érték a szabad sajtó |
Írta: Kész-Varga Mónika | |||||
2017. március 17. | |||||
A Szabad Sajtó Napja alkalmából került megrendezésre az a hagyományos ünnepség a Vörösmarty Színházban, ahol átadták a „Penna Regia” díjat, amelyet idén Burján Zsigmond operatőr – filmrendező vehetett át.
Székesfehérvár sajtómunkatársai szép számmal gyűltek össze ma délután a Vörösmarty Színház kávézójában, ahol Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a március 15-éhez kapcsolódó Szabad Sajtó Napja alkalmából rendezett ünnepséget.
Majd az Önkormányzat által alapított, a Szabad Sajtó Napja alkalmából átadásra kerülő városi kitüntetésről, mint szakmai díjról beszélt, amit – mind mondta – idén is egyhangú döntéssel ítélt oda a Közgyűlés. Beszélt arról is, hogy a helyi sajtó munkatársai ugyan nem vitamenetesen, de meggyőződése szerint korrekten, egymás hivatását, jó szándékát kétségbe nem vonva, és segítve látják el feladataikat. Mint fogalmazott, bízik abban, hogy az egyik legnagyobb érték, a szabad sajtó abban a vonatkozásban is fennmarad Székesfehérváron, hogy a fehérvári történések, a fehérvári hírek, nem más városból, hanem itt Székesfehérváron kerülnek megfogalmazásra, és a fehérvári emberek számára bemutatásra. Ez ugyanis az itt élők számára nem mindegy. Hangsúlyozta, hogy a helyi híreknek helyben kell minden oldalról létrejönni, és bemutatásra is kerülni. A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik a nyilvánosság tájékoztatásában közreműködnek, bármilyen sajtóterméknél dolgozzanak is, bármilyen módon - a régi idők, a jelen idők, vagy a jövő idők technológiájával -, de szolgálják ennek a közösségnek a mindennapjait és a fejlődését.
A rendezvény keretében sor került a „Penna Regia” díj átadására, amit Székesfehérvár Önkormányzat Közgyűlése idén Burján Zsigmond operatőr – filmrendezőnek ítélt oda. Az elismerést dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át a díjazottnak, szakmai munkássága, elhivatottsága, valamint Székesfehérvár iránti elkötelezettsége elismeréseként. A díjazottal kapcsolatban a város polgármestere úgy fogalmazott, hogy egy olyan személy, aki felvállalja a missziót a város gazdag történelmi múltjáról, egy-egy korszak bemutatásával - legyen az dokumentumfilm, vagy játékfilm-, s arról számot ad, azt feldolgozza, kutatja és bemutatja, s lehetővé teszi számunkra, hogy átérezzük a város történelmét. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik Burján Zsigmondot abban a tevékenységében segítették, ami hozzájárult ahhoz, hogy ezeket az álmokat valóra tudja váltani. A díjazott meghatódva vette át az elismerést, amiért köszönetet mondott mindazoknak, akik a filmjeiben valamilyen módon szerepeltek, és támogatásukkal biztosították, hogy ezek elkészülhessenek. Majd elcsukló hangon annyit mondott: „Ezeket a filmeket nem tudtam volna megcsinálni, hogyha nincsen Siklósi Gyula. Nagyon köszönöm!” A rendezvényen jelenlévő sajtómunkatársakat és a díjazottat Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum Kft. ügyvezető igazgatója is köszöntötte, aki Burján Zsigmondnak, mint szeretett barátjának és kollégájának gratulált a méltó elismeréshez. Majd úgy fogalmazott, hogy örülnünk kell annak, hogy ez az ország és ez a város lehetőséget biztosít ilyen kiváló emberek számára, hogy ne csak a hétköznapi munkában mutassák meg képességeiket, tudásukat, hanem lehetőséget kapjanak arra is, hogy a bennük lévő tehetséget és szorgalmat az őt támogatók és segítők közreműködésével ilyen kiváló alkotások formájában mutassák meg, mint Burján Zsiga, aki immár negyedik filmjével tette le névjegyét itt Székesfehérváron. Majd azt mondta, a díjazott jó példát mutatott arra, hogy hogyan lehet megtalálni az életében és a szakmai munkásságában is azt a területet, ahol értéket tud teremteni, és azt át tudja adni annak a közösségnek, amely engedi őt dolgozni, és hagyja alkotni. A rendezvény keretében a Kákics együttes 1848-as ünnepi műsorát láthatták a jelenlévők.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |