AV19: bejelentették az új hokiklubot
Írta: Mátay Balázs   
2017. március 22.
ImageMára biztossá vált az, amit elsőként mi írtunk meg hetekkel ezelőtt: kiválik az anyaegyesület Alba Volán SC-ből és külön klubként működik a jövőben a Fehérvár AV19 jégkorong csapata.

 

A hamarosan SC formájában működő egyesületet elnökként Gál Péter Pál vezeti, a kissé háttérbe vonuló, de elnökségi tagként  továbbra is szerepet vállaló Ocskay Gábor szakosztályigazgató helyét fő szakmai döntéshozóként - mint "General Manager" - Szélig Viktor veszi/vette át, Fekti István szakmai alelnökként továbbra is elsősorban az utánpótlásért lesz felelős, míg további elnökségi tagként a klublegenda Palkovics Krisztián is szerephez jut a döntések meghozatalakor.

A Fehérvár AV19 SC-t bemutató sajtótájékoztatón jelen volt az érintetteken kívül Székesfehérvár sportszerető polgármestere, dr. Cser-Paklovics András, aki elmondta, hogy a város továbbra sem lesz a klub tulajdonosa, ám az egyik legnagyobb támogatóként továbbra is a hokicsapat mellett áll, ameddig az indokolt. “A város eddig sem volt és ezután sem lesz a klub tulajdonosa. Hozzá kell tenni, hogy talán az egyik legnagyobb támogatója elég régóta, és hamarosan arra is megkapjuk a választ, hogy ez meddig lesz így. Székesfehérvárnak fontos az, hogy mi történik a klubbal és természetesen a többi sportág sorsára is odafigyelünk. A változások új klubmodellt igényelnek. Az ehhez kapcsolódó jogi folyamatok vége felé tartunk, így bejelenthetjük, hogy kik azok a személyek, akik a klub élén fognak állni a jövőben. Fontos megemlíteni azt, hogy sokáig jó gazdája volt a klubnak, előbb az Alba Volán, később KNYKK személyében. Az Alba Volán SC, mint cég, ebben az évben, és jövőre is támogatója marad a jégkorongnak.” - mndta a város első embere.

Dr. Cser-Palkovics András egyebek mellett kiemelte, hogy hosszú évekig jó támogatója és gazdája volt az egyesületnek az Alba Volán SC, amiért külön köszönetet mondott Tóth Istvánnak, Sárvári Lászlónak, akik társelnökként és ügyvezetőként évtizedeken át kormányozták kiválóan a klub hajóját, mint ahogy kiemelten méltatta Ocskay Gábor szerepét is. Tegyük hozzá gyorsan, teljes joggal!

Tóth István volt az, akinek a névadó cégnél betöltött vezérigazgatói regnálása és klubelnöki, társelnöki idejére datálható az Alba Volán SC kiemelkedő sikerkorszaka, az öttusázók és a hokisok is az ő tevékenysége alatt gyűjtötték be legnagyobb - és legtöbb - sikereiket. Ha ő és az ő sportszeretete nincs, ha vezérigazgatóként nem tereli a céget az öttusa és a jégkorong jelentős támogatása felé, aligha valósul meg mindaz, amit e két kiemelt szakosztály elért az elmúlt 20 esztendőben. Sárvári László ügyvezetőként ugyancsak nagyon sokat tett a klubért, mint ahogy nem csak a fehérvári, az egész magyar jégkorongsportért Ocskay Gábor.

A jégkorongosoknál tehát új élet kezdődik, kérdés azonban, hogy ez valóban egy teljesen új élet lesz-e, vagy csak új nevekkel, de a korábbi úton halad tovább a FAV19? A kérdés egyelőre kérdés marad, a válaszokat az ősszel kezdődő új EBEL-idény adja majd meg számunkra, legfőképpen pedig a szurkolók számára, akik között jelentős számban vannak olyanok, akik nem értik, miért és hogyan lehet egy évnyi munka és egy borzalmasan sikerült szezon után Ocskay Gábor utóda az a Szélig Viktor, aki játékos korában a legádázabb ellenfeleként, mi több ellenségeként tekintett a Volánra, amelynek soha nem viselte a mezét, ellentétben a legendaként tisztelt Palkovics Krisztiánnal, akinek mindössze egy elnökségi tagság jut az új felállásban. Az sem szimpatikus sokaknak, hogy a Szélignek tulajdonított vezetőedző, Benoit Laporte, aki minden idők leggyatrább szereplését érte el a csapattal az EBEL-ben, miként maradhat a szakmai stáb vezetője?

A felvetések jogosnak tűnnek, de nem látunk a kulisszák mögé, hogy valójában mi miért alakult úgy, ahogy. Mindazonáltal a lehetőséget meg kell adni az új teamnek, hogy bizonyítsanak, nem szerencsés és nem is lenne igazságos az előítéletek alapján előre pálcát törni felettük.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."