Felújítás után ismét nyitva a Széna téri könyvtár
Írta: Havasi Timea   
2017. március 27.
ImageTöbb mint kéthónapos felújítás után március 22-től ismét megnyitotta kapuit az olvasóközönség előtt a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna Téri Tagkönyvtára. Az intézményben a hagyományos szolgáltatások mellett számos érdekes, izgalmas programot kínálnak.

 

Március 22-e óta megújulva várja régi és új olvasóit a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna Téri Tagkönyvtára, amely éppen ötven éve nyílt meg az akkori megyei könyvtár fiókkönyvtáraként. A felújítás időszerű volt, így az intézményt fenntartó Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával 2017. januárban elkezdődtek a munkálatok. Ennek eredményeként új, korszerű és a korábbinál gazdaságosabb fűtési rendszert alakítottak ki, kicserélték a fűtéscsöveket és a radiátorokat is. Ezt követően szükség volt a belső terek festésére, így valóban megújulva nyithatott ki a könyvtár.

A több mint két és fél hónapos szünet után folytatódnak az intézmény hagyományos programjai, és új rendezvényekkel is várják az érdeklődőket. Mindjárt március 25-én, szombaton újra lesz játszóház a kicsiknek. Csatlakozva az Internet Fiesta országos programsorozatához, március 27-én, hétfőn délelőtt a világ múzeumaiban tehetünk virtuális utazást. Ugyanezen a napon este 6 órakor a tagkönyvtár vendége lesz Lackó Gábor, akivel „Lichtig második élete” című könyvéről Révész Miklósné beszélget. A Csillagösvény Utazási Iroda mutatkozik be március 29-én, szerdán este hat órakor. A márciusi programok zárásaként március 31-én, pénteken 18 órakor a tavaszvárás jegyében folytatódik a Mesekuckó sorozat.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."