Jótékonysági gála, dokumentumfilm és fotókiállítás, zenés mesejáték |
Írta: Fehérvári Hírek | |||||
2017. április 08. | |||||
Vak és látássérült tehetségeket támogató gála, a Szent István emlékek Rómában című film, és fotókiállítás, valamint Hamupipőke előadás lesz a Köfém Művelődési Ház elkövetkezendő napjainak programja. A szervezők mindegyik rendezvényre várják az érdeklődőket!
VAGYOK 2017 elnevezéssel kerül megrendezésre április 9-én, vasárnap 16 órai kezdettel az a jótékonysági gála, amit a Székesfehérvári Első Lions Club szervez vak és látássérült tehetségek támogatásának céljából a Köfém Művelődési Házban. Az esten fellépnek a VAGYOK szereplői, Jánoki Márió és a „Nem adom fel” csapat. A művelődési ház következő programjára április 13-án, csütörtökön 17 órakor kerül sor. Ekkor mutatják be Simon Erika fotóriporter és Vakler Lajos rendező-szerkesztő Szent István emlékek Rómában című fotókiállítását és dokumentumfilmjét, amit dr. Dienesné Fluck Györgyi területi képviselő ajánl az érdeklődők figyelmébe. A hónap programsorozata egy gyerekeknek szóló előadással zárul. A Tihanyi Vándorszínpad előadásában láthatják az érdeklődő gyerekek a Hamupipőke című zenés mesejátékot, amire jegyek már kaphatóak!
Bővebb információ a programokról és plakátok itt:
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |