Reményben élve
Írta: Kész-Varga Mónika   
2017. április 19.
ImageSoltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Spányi Antal megyés püspök, Hajdu Ferenc provikárius, Smohay András művészettörténész és Zalavári Fruzsina fémműves tervező adtak tájékoztatást azokról a fejlesztésekről, programokról, melyek az elmúlt időszakban történtek a Székesfehérvári Egyházmegyében, illetve azokról az újdonságokról, melyek a közeljövőben fognak megvalósulni.

 

Húsvét harmadik napján, azon a történelmi helyen köszöntötte Róth Péter alpolgármester a Püspöki Palota kertjében megjelenteket, amely – mint fogalmazott - az egykori koronázó templomhoz közvetlenül kapcsolódó épületeknek adott helyet fél évezreddel ezelőtt. Hangsúlyozta, hogy az íráshoz hasonlóan a hagyományok is fontosak, melyek egyértelműek. Majd arról szólt, hogy az elmúlt években a Belvárosba olyan élet költözött, mely időnként már-már lüktet. S jó, hogy van egy hely a Belváros szívében, ahol továbbra is a madarakat lehet hallani, és alkalmas csendes elmélkedésre, visszavonultságra. Mint mondta, egész Fehérvár számára öröm, hogy ez a kert megújult, majd hozzátette: bízik abban, hogy a következő időszakban az Adventi Udvarhoz hasonlóan, más alkalmakkor is nyitott lesz a nagyközönség számára, és be lehet majd ide térni pár perc csendességre és erőgyűjtésre.

 

 

Arról is beszélt, hogy ez a hely nemcsak történelmi, hanem a jövőbe is mutató, tekintettel azokra a fejlesztésekre, melyek 21. századi gondolkodást tükröznek, majd itt utalt a zöldhulladék felhasználásra, valamint az ivóvíz-hálózatot nem terhelő öntözőrendszerre. Reményét fejezte ki, hogy az itt látottakhoz hasonlóan egyre több helye újul meg Székesfehérvárnak, és a Városház tér arculatát alapvetően meghatározó fejlesztéseknek örülhetünk a jövőben, akár a Városháza, akár a Püspökség megújítása után.    

Spányi Antal megyés püspök a tájékoztatót Ferenc pápa 2015-ben kiadott Laudato si’ című enciklikájára utalva kezdte, mely – mint mondta - közös otthonunk gondozásáról szól. Ez pedig nem más, mint a teremtett világ, melyet őriznünk, gondoznunk és szépítenünk kell, és amelyért felelősek vagyunk. Ezeket több területen tudják szolgálni, fogalmazott a megyés püspök.
Az egyik, hogy védik a környezetet, és segítséggel hozzá tudtak jutni egy Nissan elektromos gépjárműhöz, melyet be is mutattak. Elmondta, hogy ez az autó pontosan ugyanaz a típus, amivel Ferenc pápa is közlekedik. Tájékoztatást adott arról, hogy a plébániák személyautóval történő ellátásához segítséget kaptak, s az így megmaradt összegből – egyházmegyei forrásból - tudtak hozzájutni ehhez a gépkocsihoz. Ezzel az elektromos autóval is szeretnék felhívni az emberek figyelmét a környezetvédelem fontosságára – mondta. Így az autón Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának egy sora áll: Áldott légy Uram, és minden alkotásod!
Az életnek kell megvédenünk a teremtést, az életnek kell, hogy legyen szolgálója az, amit mi a teremtés alatt értünk. Ezzel a gondolattal vezette be azon kezdeményezésük bejelentését, mely a Vértessomlói búcsúhelyen egy hálaszíveknek helyet biztosító tábla lesz a templomban azon szülők számára, akik a gyermekáldás kegyelméért fejezik ki hálájukat az Úrnak. A szívekbe – mint arról a püspök tájékoztatást adott - azon megszületett gyermekek nevét és születési dátumát fogják belevésni, akiknek szülei ezt feléjük írásban jelzik, és július 2-án fogják ezeket kihelyezni a templomban. 

Zalavári Fruzsina fémműves tervező a hálák megtárgyiasításáról, valamint azok összességének a keretadásáról és a templomban való elhelyezéséről beszélt. Bemutatta a szívek prototípusát, melyeket a barokk templom ihletett, mint mondta. A szívek zárt formaként jelennek meg úgy, mint egy mag, mely a családi és anyai ölelést jelképezi, és a kagyló összezártsága is jellemző rá. Hangsúlyozta, hogy a szívek és a tárló együttesen fog működni, és egy olyan 21. századi megjelenés fog létrejönni, mely a barokk templomban is megállja a helyét.       

Természet- és embervédelem, amihez szorosan kapcsolódik az a gondolkodás, melyet a Kormány hat évvel ezelőtt elindított családpolitikáján keresztül – ezzel kezdte tájékoztatóját Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Az a sok-sok változás az évek során, melyeket bevezettek, hiába indult volna el, hogyha az egyházaink és a civil szervezetek - akik a közösségért akarnak tenni – nem járultak volna ehhez hozzá napi munkájukkal, hangsúlyozta. Életvédelemmel kapcsolatban beszélt arról a kezdeményezésükről, melyet évekkel ezelőtt indítottak el Egy közülünk elnevezéssel, s aminek során Európában 1,7 millió aláírást tudtak összegyűjteni egyházi és civil szervezetek. Ez azonban – mint fogalmazott – kevés volt ahhoz, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Szomorú ez, hiszen itt is a teremtett világ védelméről beszélünk – mondta. Ez az aláírásgyűjtés azért folyt, hogy mindazokat az embriókat és magzatokat, melyeket meg szeretnénk menteni, ne használhassák föl vegyipari, kozmetikai ipari, vagy bármilyen más területen.
Mindemellett beszámolt arról a jó hírről is, hogy az elmúlt hat év során hatalmas mértékben csökkent az abortuszok száma. 2010 előtt több, mint 40 000 volt az abortuszok száma, ez 2016-ra közel 30 000-re csökkent le, 25%-kal. Ugyan – mind mondta – ez is sok, és van mit tennünk, de óriási előrelépés ez.
Ezen túl az államtitkár beszámolt azokról a támogatásokról is, melyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma az elmúlt évek során a katolikus, a református és más felekezeteknek is nyújtott, a papok és lelkészek autócseréje során. Cél volt az is – mint mondta -, hogy elektromos autókat is vásároljanak az egyházmegyék, egyházkerületek. Reményét fejezte ki, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye elektromos autójának megvásárlása – melyet ezúttal megköszönt püspök atyának - mások számára is minta és példa lesz.
Végezetül az államtitkár tájékoztatást adott azokról a támogatásokról, melyekben a Székesfehérvári Egyházmegye is részesült az elmúlt év végén. Ennek során megújulhat a Püspöki Palota, valamint a Székesegyház, három zarándokhely – Bodajk, Ercsi és Alsószentiván -, valamint két templom - a váli és a lovasberényi-, további két egyházi iskola – az érdi és a székesfehérvári. Ezen felújítások összességében 8 milliárd 320 millió forintból fognak megvalósulni a jövőben. 

Hajdu Ferenc provikárius atya visszatekintést adott a Székesfehérvári Egyházmegye elmúlt években végbement életvédő programjairól. Így beszélt a Lea Otthonról, mely 2005-ben nyitotta meg a kapuját, és 2008-től az egyházmegye működésében van. Elhangzott, hogy több mint 600 várandós édesanyát fogadott be az elmúlt időszakban, és több mint ezer gyermeknek biztosította, hogy az édesanyjával tudjon maradni. Valamint lehetőséget biztosított arra, hogy több mint száz gyermek megszülethessen. Másik intézményesített segítségükről, a Szent Kristóf Házról is szólt, mely a fogyatékkal élők intézménye.
Majd a közlemúltban püspök atya által létrehozott Székesfehérvári Egyházmegye Segítő Csoportjáról adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a csoport azzal a céllal jött létre, hogy támogatást nyújtson mindazoknak, akik valamilyen módon kiszolgáltatott helyzetben vannak. Elsődleges célcsoportja azok, akik életkoruk vagy életállapotuk miatt vannak kiszolgáltatott helyzetben. Elmondta, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye nagyon sok oktatási intézményben van jelen – szám szerint 264 intézményben végeznek hitoktatást –, s ez a saját intézményekkel együtt közel 25 000 gyermeket érint. A szolgálatot 650 személy végzi, így hatalmas lehetőség arra, hogy a hitoktatók tudatosan odafigyeljenek azokra, akik rászorulnak, és akiknek a csoport a segítségére lehet. A cél az, hogy a segítségre szorulók biztonságban és gyógyító közösségben tudják magukat.                      

A Püspöki Palota kertjének megújításáról Smohay András művészettörténész beszélt. Elmondta, hogy a kert két részből áll: egy alsó és egy felső kertből. Az alsó az az egyházmegyei hivatal mindennapi életének részét képezik, míg a kert végében lévő felső rész a díszes, ami nemcsak fizikailag, hanem lélekben is kiemelkedő egysége a kertnek. Elmondta, hogy a püspöki kert rekonstrukciója a tavalyi évben valósult meg, s a kert életében a legnagyobb változás most alakult ki. Tájékoztatást adott arról is, hogy a kert több virágkort ért meg, és a pusztulás jelei is mutatkoztak rajta, a történelem viharainak tekintetében. Hangsúlyozta, hogy amit Nagy Ignác elkezdett a palota megalapításával, az most ért véget, több, mint kétszáz évvel később. A kert most nyerte el azt az elegáns és a modern kori követelményeknek is megfelelő arculatát, amit remélhetőleg sok székesfehérvári fog birtokba venni.
Majd bejelentette, hogy idén júniusban – az Adventi Udvar mintájára – megrendezésre kerülnek a Püspökkerti Koncertek, a Székesfehérvári Egyházmegye és a Hermann László Zeneiskola közös szervezésében. 

Egy kis ízelítő gyanánt a jelenlévők a zeneiskola két növendékének fuvolajátékát hallgathatták meg.