Előadás a barokk templomok üzenetéről
Írta: Fraller Ildikó   
2017. április 19.
Székesfehérvári barokk templomok üzenete címmel tart előadást Smohay András művészettörténész vasárnap délután a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben. „Szent István városában minden barokk templomban kiemelt helyen található a szent király és fia, Szent Imre tiszteletének emléke, mely figyelmezteti az utókort Székesfehérvár történelmi feladatára és az ezzel járó felelősségre…” – invitálja az érdeklődőket az előadó.

 

Székesfehérvári barokk templomok üzenete – erről tart előadás Smohay András művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója. A középkori Székesfehérvár több mint 30 templomából és kápolnájából mára csak a gótikus stílusú Szent Anna kápolna látható teljes mivoltában, az egykori királyi bazilikából pedig csak romok maradtak. A jezsuiták, a ferencesek és a karmeliták négy templomot építettek, újítottak meg a török időket követően; ezeknek a díszítésében lehet felfedezni olyan utalásokat, amelyek a város múltjáról és szakrális alapjairól szólnak.

„Előadásomban egyrészt Székesfehérvár régmúltjának és az erre szüntelenül reflektáló közelmúltjának kapcsolatát igyekszem bemutatni, másrészt a barokk kori templomok izgalmas ikonográfiai programjának elemzésével azok lelki, teológiai üzenetének megfejtésére teszek kísérletet. Szent István városában minden barokk templomban kiemelt helyen található a szent király és fia, Szent Imre tiszteletének emléke, mely figyelmezteti az utókort Székesfehérvár történelmi feladatára és az ezzel járó felelősségre; dicső múltunk örökségének megőrzésére, ápolására és hiánytalan tovább örökítésére.” – fogalmaz az előadó.

A Fekete Sas Mentorház programjára április 23-án, vasárnap 15.30 órakor várják az érdeklődőket a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben, a rendezvényre a belépés ingyenes.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."