Végzős diákok ünnepi hete
Írta: Fehérvári Programszervező Kft., Kész-Varga Mónika   
2017. április 21.
ImageOsztályfőnökök köszöntése, bolondballagás, városi ballagás – ez a ballagó diákok májusi első hetének programja, mellyel a város szeretné emlékezetessé tenni számukra ezt az időszakot. A részletekről Mészáros Attila alpolgármester, Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Nagy Boglárka, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke számoltak be.

 

Régi szép hagyomány, hogy egy egész hetes programsorozattal szeretnénk emlékezetessé tenni a végzős fiataloknak azt az utolsó néhány napját, amit még székesfehérvári középiskolai diákként eltöltenek – kezdte tájékoztatóját Mészáros Attila alpolgármester.
Elmondta, hogy az idei évben 18 iskola 59 osztályának 1500 diákja ballag. A ballagási hét első programja május 2-án, kedden lesz. Ekkor kerül sor a végzős diákok osztályfőnökeinek a köszöntésére, ahol a város polgármestere megköszöni nekik azt a 8, 6, 5 illetve 4 évet, amelyet a diákokért végigdolgoztak, s mely időszak alatt mellettük álltak és segítették őket abban, hogy eljussanak az érettségiig. Erre a rendezvényre a Kossuth utcában lévő Órajátéknál kerül sor 14.30 órakor.
A következő program május 5-én, pénteken lesz. Ez hagyományosan a bolondballagás napja, amelyre nagyon izgatottan készülnek már a fiatalok. A záró és egyben a legszebb ünnepre május 6-án, szombaton 9 órakor a Városház téren kerül sor, ahol valamennyi végzős diák fel fog sorakozni. A városi ballagás keretében köszönti majd őket Székesfehérvár polgármestere, jövőjükhöz minden jót kívánva. A rendezvény során egy rövid műsorral is készülnek a ballagók számára, majd ezt követően vonulnak vissza a diákok intézményeikbe, saját iskolai ballagásukra.

 


Mint hozzátette, bízik abban, hogy mindhárom program idején szép idő lesz a városban, hiszen mindegyik rendezvényt szabadtérre tervezik.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a ballagások idején útlezárásokra kell számítani, melyekkel kapcsolatban kérte a közlekedők türelmét és megértését. Ennek kapcsán szólt arról is, hogy a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium épületének belső homlokzati felújítása miatt az intézmény ballagására a Szent István téren kerül sor. Emiatt szintén lesznek forgalomkorlátozások, melyekkel kapcsolatban a környéken lakók, valamint az érintett útvonalakon közlekedők együttműködését kérte. 

 

Nagy Boglárka, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke elmondta, hogy diákszemmel ez az év leghajrásabb időszaka, tekintettel arra, hogy mindenki készül az év végére, és mindenki hajt a jobb jegyekért. A végzősök számára pedig a legfontosabb momentum az évben, hiszen el fogják hagyni hőn szeretett iskolájukat. Ez az egész heti ballagási rendezvénysorozat pedig nagyon jó alkalmat ad arra, hogy utoljára, a nagy hajrá előtt még bolondozzanak egy kicsit. Emellett szólt közösségépítő erejéről, mivel felkészülést is igényel.
A bolondballagással kapcsolatban beszélt a tavalyi eseményről, melyen összesen 21 iskola végzős diákjai méretették meg magukat, és egy nagyon jó hangulatú délutánt zártak. Így minden végzős osztályt arra buzdított, hogy jelentkezzenek, hiszen ez is egy jó alkalom lesz, hogy később erre jó szívvel emlékezzenek majd vissza.      

Egy szép, méltó hétnek a zárása a városi ballagás, amire a város büszke lehet - mondta Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, ez nem minden városban van így. Nálunk erre nagyon készül a város, amit a szülők is méltányolnak.
Majd arról beszélt, hogy a végzősök életében először a szalagavató az, amikor meghatódnak, hiszen azzal szembesülnek, hogy ennek az időszaknak egyszer vége lesz. Elmondta, hogy tavaly még a bolondballagás is könnyekkel zárult. Aztán a nagy hajrát követően az érettségi bankett az, amikor a fiatalok felengedhetnek. Előtte a bolondballagás ad alkalmat arra, hogy a végzősök kicsit mókázzanak. A május 5-i, pénteki nap részleteiről is tájékoztatást adott az igazgató.
A résztvevőket 7.30 órakor Mészáros Attila alpolgármester és Nagy Boglárka, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke köszönti az Alba Plaza előtt. A látványos menet ezután a Liszt Ferenc utcán, a Városház téren, majd a Fő utcán keresztül a Zichy Színpadig vonul, ahol 8 órakor kezdődik az osztályok jelmezes bemutatója, illetve színpadi produkciója. A színpadi műsorok ideje alatt dj Embryo adja meg az alaphangulatot, majd a díjátadó után is szórakoztatja a diákokat.
A versenyen résztvevő osztályok közül a négytagú zsűri – amelynek tagja dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Vakler Anna, Székesfehérvár művészeti vezetője, Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója és Váradi Imre, a Székesfehérvári Programszervező Kft. munkatársa – választja ki a legjobb, legötletesebb jelmezben megjelent csoportot. A tét idén is nagy, hiszen Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának felajánlására a győztes osztály 100 ezer forintos hozzájárulást kap az érettségi bankettjének megrendezéséhez. Nem marad jutalom nélkül a második és a harmadik helyezett sem: előbbi 50 ezer, míg utóbbi 25 ezer forintos hozzájárulást nyer. 

A maskarás megmérettetésre  még lehet jelentkezni 2017. április 30-ig a www.fehervariprogram.hu oldalon található online regisztrációs lap kitöltésével. A szervezők kérik, hogy az osztályfőnök/kísérő pedagógus a regisztrációs lap alatt található Nyilatkozatot szíveskedjenek letölteni, és a kitöltés után szkennelve elküldeni a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges email címre.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."