Arany János Emlékülést tartottak a Városházán. Az ünnepi rendezvényen verssel és irodalomtörténeti előadásokkal idézték meg a 200 éve született jelentős magyar költő alkotásait, pályáját, a mai értelmezés lehetőségeit; az ülést Bakonyi István József Attila-díjas irodalmár vezette.

200 éve született Arany János, a magyar irodalom legnagyobb epikus költője – a bicentenárium alkalmából Emlékülést tartottak a Városháza Dísztermében. A megjelenteket Bakonyi István költő, irodalmár köszöntötte, és a pulpituson üresen hagyott székre mutatva a ma eltemetett Román Károlyra emlékezett, aki, mint mondta, a város díszpolgáraként hozzátartozik Székesfehérvár irodalmi és közéletéhez. 

„Él még, él az Isten... magyarok Istene!/ Elfordítva sincsen még e népről szeme,” – Börcsök Olivér Versünnep-győztes, a Vasvári Pál Gimnázium végzős diákja az Él-e még az isten? című verset tolmácsolta a közönségnek.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntő beszédében két személyes vonatkozású gondolatot tolmácsolt. Román Károly nagyszerű tanárt, irodalmárt kísérték ma utolsó útjára, akinek a város sokat köszönhet – halálának másnapján a Versünnep döntőjét rendezték a Díszteremben, a temetése napján pedig irodalmi emlékülést tartanak ugyanitt. A párhuzam nem lehet véletlen, ahogy a polgármester fogalmazott, azt az üzenetet hordozza magában, hogy az ilyen személyiségek emlékét ápolni kötelessége és felelőssége a közösségnek – ahogy egy nemzet emlékszik Arany Jánosra. Megköszönve a Vörösmarty Társaságnak, hogy az estnek a Városháza adhat otthont, így fogalmazott: „Amikor ezt a termet a 2013-as emlékévben felújítottuk, kifejezetten az volt a célunk, hogy a magyar nyelvet követve a ’város háza’ legyen, azaz minél több olyan rendezvény és esemény helye, amely ennek a városnak a közösségét jellemzi és megszólítja, sok irodalmi és kulturális programmal. Örülök, hogy a mai estre itt, a Díszteremben kerül sor.”

A másik személyes gondolatra áttérve dr. Cser-Palkovics András köszöntötte és Polgármesteri Elismerő Emlékérmet adott át a 80 éves dr. Dienes Ottó költőnek, aki a Székesfehérvári Vasvári Pál, majd a Teleki Blanka Gimnázium egykori tanára volt, jeles esszéista, irodalomtörténész, kritikus és képzőművész. A kiváló tanár személyisége, egyénisége és az általa átadott tudás meghatározó volt a tanítványok számára. Dienes Ottó Imre 1937-ben született Budapesten, tanári munkáját 1959-ben kezdte Székesfehérváron, majd 20 év után a franciországi Lille-i Egyetem magyartanára is volt. 1990-től közel tíz évig dolgozott a Fejér Megyei Önkormányzatnál osztályvezetőként, később a külkapcsolatok elnöki referenseként.  Nyugdíjasként is tanított. Aktív írói munkásságát a hatvanas évektől kezdte, képzőművészeti alkotásai között fa kisplasztikákat és festményeket tartanak számon. Székesfehérvár Pro Civitate-, a megyei önkormányzat Vörösmarty Mihály-díjjal tüntette ki.

Az emlékülés előadói az irodalomtudomány Aranyról megfogalmazott gondolatait gazdagították, az ülést a József Attila-díjas Bakonyi István vezette.

„Hogyan gondolkozzunk Arany Jánosról az új évezredben?” – ezzel a kérdéssel indította előadását Nyilasy Balázs költő, kritikus, irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. Az  Arany János az új évezredből visszanézve című értekezés az Arany-kutatások problémáit kutatja, összevetve a kortárs és a későbbi Arany-recepciókat, például a költő magyar identitásával kapcsolatban. Azt mondta, az Arany János-i teljességakarat törvényszerűen fordul a verses nagyepika felé: a Toldi, a Buda halála, a Keveháza, a Rozgonyiné például jelzik a magyar irodalom sajátosságát, öntörvényűségét, de nem súrolják az anakronizmus határát - az európai irodalom alapvető dilemmájához, a bizonyosság és bizonytalanság, teljességigény és csonkaság kérdéséhez kapcsolódnak. A válságkifejező tudatosság, mondja, az Arany-líra bizonyos darabjaiban is jelen van, de a kifejezéshez új forma a költő komikus eposzaiban és verses regényeiben teremtődik.

A nyelvben megragadható világ kalandja, avagy Arany János, a nyelvrontó címmel tartott élményszerű és elgondolkodtató előadást kedvenc költőjéről Fűzfa Balázs irodalomtörténész, tankönyvszerző, a Nyugat-magyarországi Egyetem Irodalomtörténeti Tanszékének docense – a legnagyobb magyar nyelvművészként számon tartott alkotó szövegeiben megtalálható grammatikai hibák apropóján. Hiszen Arany nyelvhasználóként belenyúlt, hozzátett, elvett és átalakított, amit az előadó a Szondi két apródja ballada szövegével szemléletett; a rendhagyó megoldások poétikailag és a szövegösszefüggést nézve tökéletesek – a nyelvrontó jelzőt tehát úgy kell érteni, hogy új nyelv megteremtője volt. Arany Jánost a magyar költészet meghatározó alakjának nevezte, azt mondta, a világ legnagyobb költője, aki teljesen új szemlélettel fordul a nyelv felé, belátva, hogy a teljesség nem írható le.

Sebők Melinda irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa témáját a Babits-életmű és a modern líra kutatójaként választotta. Az Arany János, Babits Mihály és Kovács András Ferenc párbeszédei című előadás szólt a Babits-levelek filológiai tanulságairól, miszerint Babits tudatosan vállalta az Arany-hagyományt, erről tanúskodik a hozzá írt szonett is; a nagy előd mint költői szerepminta volt jelen, ami egyfajta intertextuális jelenségként értelmezhető. Babits tehát párbeszédet folytat a kulturális hagyománnyal – ahogy Kovács András Ferenc költő, aki asszociációival régebbi és mai szövegek együtt olvasására hív és a legkülönfélébb poétikai eljárásokkal vállalja a babitsi hagyományt. A Babits Mihályhoz című szonettje a fent említett Arany Jánoshoz írott vers ikerdarabja. Az előadás zárszavaiban elhangzott, hogy Arany János emberi-művészi alakja egyazon szövegvilág eltérő jelentésváltozataiban ugyanúgy jelen van a Nyugat-nemzedék modernségében, mint a posztmodern lírában.

Kardeván Lapis Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója „És üres markunkban csillog az aranypénz.” Egy kulturális alaptörténet beíródása a modern líra Arany-képébe címmel fejtette ki gondolatait. Azt vizsgálta, hogyan épül be a tékozló fiú példázata 20. századi költők Aranyhoz írott verseinek metaforarendszerébe, és hogyan kapcsolódnak ezzel a modern utódok Arany pályájához, illetve hogyan értelmezik azt. A jól ismert versek között Babits és Juhász Gyula Arany Jánoshoz című szonettjei, József Attila Arany című verse és Orbán Ottó Arany Jánoshoz című költeménye szerepelt. Arany több művében is benne van a tékozló fiú motívuma – akár a Toldi bűnbeesés-megtisztulás-

kegyelem történetére gondolunk –, az ő örökségéhez kapcsolódó költők pedig hozzá térnek vissza tékozló fiúként.