A török uralom alóli felszabadulás ünnepe
Írta: Kész-Varga Mónika   
2017. május 18.
ImageSzékesfehérvár május 19-én, pénteken a Nemzeti Emlékhelyen az 1688-as eseményre emlékezik. Arra, mikor is a török helyőrség végleg kivonult városunkból, az akkori nevén Isztolni Belgrádból. A megemlékezésen a Hungarikum Együttes ad műsort. Mindenkit szeretettel várnak!

 

Székesfehérvár a törökök magyarországi birodalmában igen fontos központ volt, Buda után a második legnagyobb létszámú sereggel rendelkezett. Buda 1686-os visszafoglalását követően Székesfehérvárt is hamarosan ostrom alá fogták a császári csapatok. A hosszas blokád éhínséget eredményezett; elsőként a város keresztény polgárai hagyták el otthonaikat, majd török lakói is a vár elhagyása mellett döntöttek. 1688. május elején az újabb csapatok megjelenésével a vár elleni blokádot tovább szigorították. A kilátástalan helyzetben lévő törökök tárgyalásokat kezdtek a vár kapitulációjáról, és május 19-én a török helyőrség végleg elhagyta Isztolni Belgrádot. A következő napon, a város főterén Te Deumot celebráltak. 144 évnyi fogság után végre felszabadult Székesfehérvár, ennek emlékére közel két évtizeden keresztül, a Rákóczi-szabadságharcig e szokás fennmaradt.

Az oszmánok itt tartózkodásuk alatt mecsetet, minareteket és fürdőket emeltek, azonban ezek mindegyikét elpusztították az 1688-as végleges visszavétel után a város középkori keresztény emlékeivel egyetemben. Napjainkban csak Güzeldzse Rüsztem pasa fürdőjének romjai, valamint a Szent Anna-kápolna falképei és a tetején levő iszlám félhold emlékeztetnek az egykori hódoltatókra. 

A fehérváriak május 19-én évről évre megemlékeznek a török alóli felszabadulásról. Ilyen ünnepségre kerül sor pénteken 11.00 órakor is a Nemzeti Emlékhelyen, melynek során Mészáros Attila alpolgármester mond beszédet, míg a Hungarikum Együttes ad műsort. Majd a rendezvény a város visszavételének évfordulójára emelt táblánál koszorúzással ér véget. A megemlékezésre mindenkit szeretettel várnak!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."