Levél Raphael Cheenath orissai érseknek
Írta: Temesvári Márta   
2008. december 05.

ImageSpányi Antal székesfehérvári püspök mély megrendülését és együttérzését fejezte ki levélben Raphael Cheenath orissai érseknek az Indiában történt terrortámadások következtében. - tájékoztatta szerkesztőségünket Bertáné Pintér Katalin, a Székesfehérvári Püspökség sajtóreferense, aki elmondta: Az erőszak folytatódása sőt felerősödése mélyen megérintette a megyés püspököt ezért továbbra is kéri papjait és a hívőket, hogy az alábbi, általa írt imát mondják el az üldözött és vértanúságot szenvedett keresztényekért.

Ima a XXI. század elején a keresztényekért

Istenünk, értünk szenvedő Szent Fiad így tanított minket: "Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben jutalmatok". Kérünk, emlékezz meg keresztény testvéreinkről, akik Indiában, vagy bárhol a világban Nevedért üldözést szenvednek. Adj nekik erőt a megpróbáltatásokban, vigasztalást a szorongattatásban és békét hitük megvallásához. Kérünk, add meg üldözött testvéreinknek, hogy tanúságtételükben szilárdan kitartsanak, és folytonos békében élhessenek.

Istenünk, Te azt is tudod mennyi megpróbáltatás éri nemzetünket: erkölcsi, szellemi és anyagi téren egyaránt. Kérünk, adj megtérést a népünknek, erőt a nehézségek elviseléséhez, hűséget keresztény gyökereinkhez. Add, hogy békében és felebaráti szeretetben élhessünk egymással és a körülöttünk élő népekkel, Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.