Ebösszeírás Székesfehérváron
Írta: ÖKK   
2017. május 25.
ImageTörvényi kötelezettségének eleget téve ebösszeírást végez Székesfehérvár Önkormányzata. Az adatlapokat postai úton juttatják el a fehérvári háztartásokba, de letölthető a város honlapjáról is – a visszaküldés határideje 2017. június 30. Mint a Hatósági Főosztály vezetője megerősítette: ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a gazdáknak bármiféle fizetési kötelezettsége keletkezne, továbbra sem vezet be ebadót Székesfehérvár Önkormányzata.
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B. §-ában foglalt kötelezettség alapján Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017-ben is ebösszeírást végez, s az ebtartók által szolgáltatott adatok alapján elektronikus nyilvántartást vezet. 

A Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztálya végzi az ebösszeírással és –nyilvántartással kapcsolatos feladatokat. Kincses Zsolt Dávid főosztályvezető megerősítette: törvényi kötelezettségének tesz eleget a város, a mostani lakossági megkeresések az elektronikus nyilvántartás aktualizálását szolgálják. Önkormányzatunkat törvény kötelezi az ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel három évente legalább egy alkalommal ebösszeírás elvégzésére. 

Fontos tudnivaló, hogy Székesfehérvár Önkormányzata továbbra sem vezeti be az ebrendészeti hozzájárulást, az ún. ebadót. A gazdáknak továbbra sem lesz fizetési kötelezettségük, de kérik, hogy segítsék a hatóság munkáját az adatlapok kitöltésével és visszaküldésével.

Az érvényben lévő jogszabályok alapján az eb tulajdonosa vagy tartója KÖTELES az adatlapon feltüntetett adatokat az Önkormányzat rendelkezésére bocsátani. Arra a kutyatulajdonosra, aki az adatszolgáltatási kötelezettségnek nem tesz eleget, állatvédelmi bírságot szabhatnak ki. 

Az ebösszeíró adatlapok 2017. május 22. és május 26. között kerülnek a lakók postaládájába, s azokat 2017. június 30-ig kell kitöltve visszaküldeni. Erre több módot is biztosítanak: 

  • postai úton az alábbi levélcímre: 8000 Székesfehérvár, Városház tér 2. I/12. – Igazgatási Iroda, vagy
  • személyes átadás útján: a Városháza Ügyfélszolgálata, illetve Portája, vagy
  • elektronikus úton (aláírt, scannelt formában) az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

elektronikus levelezési címre.

Ha valaki nem kapja meg a postai úton kiküldött adatlapot, az beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodáján (Városház tér 2. I. em. 12.), az Ügyfélszolgálaton (Kossuth u. 4.), valamint letölthető a www.szekesfehervar.hu honlapról. Telefonos megkeresés alapján is kérhető adatlap az Igazgatási Irodáról (537-195, 537-638).
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."