Ösztöndíj a hátrányos helyzetű diákok tanulmányait támogatva
Írta: Temesvári Márta   
2008. december 05.

A Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány kilenc éve minden évben ösztöndíj pályázatot hirdet hátrányos helyzetű fiatalok számára. A felhívásra azok a Fejér megyei középfokú intézményekben tanuló diákok jelentkezhetnek, akiknek az előző félévben legalább a 4,5 –es tanulmányi átlaga volt és a család egy főre eső keresete havonta nem haladta meg a 35.000 Ft –ot. Az ösztöndíjasok tegnap vehették át a támogatásról szóló igazolásukat a Megyeházán.

Az okleveleket Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Pleizer Lajos, a Kuratórium elnöke nyújtotta át. A program során pedig a Hermann László Zeneiskola műsorát is élvezhette a közönség.

Lajkóné Schleier Tünde, a Kuratórium titkára elmondta honlapunknak, hogy a Kuratórium szociálisan rászorult gyermekeket kíván támogatni elsősorban, tehát a jelentkezők közül az elsődleges válogatási szempont a szociális helyzet volt és csak ezt követte a minél magasabb tanulmányi átlag.

A Kuratórium az idei évben több mint 10 millió Ft keretösszeget tudott biztosít a rászoruló gyerekeknek. Az idei év során a tavalyi év gyakorlatát követve differenciálta az ösztöndíjak összegét. Azt a négy pályázót, akinek az egy főre eső, adózó jövedelme minimális volt, tehát csak gyermekvédelmi támogatást kapnak a szülők, vagy árvaellátást, illetve alkalmi jövedelemből élnek, havi 17 000 Ft támogatást biztosított. A fennmaradó 92 tanuló között összesen 9 530 000 Ft támogatás kerül differenciáltan kiosztásra, a diákok több, mint a fele 10 000 Ft felett kap havonta ösztöndíj támogatást.

Az idei évben, nagy számban pályáztak speciális szakiskolákba járó kilencedikes, tizedikes diákok, ami külön örömet jelent a kuratórium számára, hiszen ezeknek a tanulóknak nincs más ösztöndíj lehetőségük.

Nagy örömükre 39 tanuló már a tavalyi év során is sikeresen pályázott ösztöndíjra és pályázatát idén is támogatni tudta a Kuratórium. Ebből kitűnik, hogy a jövő nemzedékének folyamatos önképzéséhez, ha csak egy kis mértékben is, de a Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány Kuratóriuma is hozzájárul és rajtuk keresztül a Közalapítvány három alapítója. (Székesfehérvár; Dunaújváros és Fejér Megye)

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."