Miben áll a keresztyénség ereje?
Írta: Fraller Ildikó   
2017. május 31.
ImageCsütörtökön este Miben áll a keresztyénség ereje? címmel hittudományi párbeszéd kezdődik a Vörösmarty Színház aulájában. A római katolikus, a református és az evangélikus teológusok közreműködésével megvalósuló rendezvény a Reformáció Emlékévéhez kapcsolódik.

 

500 ével ezelőtt Luther Márton kitűzte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, mely reformok sorozatát eredményezte az élet minden területén. A Székesfehérváron megvalósuló rendezvények megemlékeznek az évfordulóról és a jövővel kapcsolatos célokat is megfogalmaznak.

Miben áll a keresztyénség ereje?
 címmel teológiai párbeszédet szerveznek június 1-jén, csütörtökön 18 órakor a Vörösmarty Színház aulájában. A beszélgetésben Nagypál Szabolcs római katolikus, Kodácsy Tamás református, valamint Béres Tamás evangélikus teológusok vesznek részt, a rendezvényt dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti.

A jubileumhoz kapcsolódó programra a belépés ingyenes, felekezettől függetlenül minden érdeklődőt szeretettel várnak!