A nyári szünidőben is biztonságban
Írta: Rendőrség   
2017. június 15.
ImageJúnius közepén véget ér a tanév, ezzel megkezdődik a gyermekek részére a bő két hónapos nyári vakáció. A gyermekek életkorukból és tapasztalatlanságukból adódóan a legveszélyeztetettebb résztvevői a közlekedésnek, hiszen gyakran nem rendelkeznek még a biztonságos közlekedéshez szükséges ismeretekkel.

 

Kiszabadulva a fegyelmezett iskolai mindennapokból, felszabadultabbá és figyelmetlenebbé válnak, nem érzik a veszélyeket, ezért a szünidőben is gyakrabban válhatnak közlekedési balesetek részeseivé. A nyári időszakban a lakó- és pihenőövezetekben, játszóterek környezetében és a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeknél is kiemelten fontos a gépjárművezetők körültekintő közlekedése.

Dr. Vörös Ferencné rendőr alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának megbízott vezetője felhívta a figyelmet, hogy a nyári szünidőben a közlekedési veszélyeken túl egyéb veszélyek is leselkednek a gyermekekre. Ebben az időszakban a fiatalok könnyebben válhatnak különböző bűncselekmények áldozataivá, ezért nagyon lényeges, hogy időben felhívjuk figyelmüket a személyes biztonságuk és értékeik védelmére.

Fontos, hogy a gyermekek értékeikkel ne hivalkodjanak, azokat ne tartsák jól látható helyen. Idegenekben ne bízzanak meg feltétel nélkül, velük ne menjenek sehová. Hangsúlyozni kell, hogy a szülők beszélgessenek arról gyermekükkel, hogy nem a bizalmatlanság jele, ha tudni szeretnék, hogy gyermekük hol, mikor és kivel találkozik, várhatóan mikor ér haza, mivel ezzel is biztonságáról gondoskodnak.

Ezzel egyidejűleg lényeges felhívni a fiatalok figyelmét a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok használatának következményeire és fontos, hogy a fiatalok tisztában legyenek az internet használatának veszélyeivel és szabályaival. A világhálón is lényeges szempont, hogy idegenekben ne bízzanak meg, tartsák be a biztonságos internetezés szabályait és ne adják meg nevüket, címüket, személyes adataikat.

Amennyiben bűncselekmény áldozatává váltak, azonnal értesítsék a rendőrséget a 107 vagy a 112-es segélyhívó számok valamelyikén!