Szemléletformálás és érdekképviselet a mozgássérültekért
Írta: Fraller Ildikó   
2017. június 22.
A Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete több fontos érdekvédelmi szolgáltatást, tanácsadást végez, valamint új kiadványt terveznek a fogyatékkal élő emberek összefogása, érdekképviselete és teljes társadalmi beilleszkedésük elősegítésére. Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnok, valamint Horváth Klára, az Egyesület elnöke adtak tájékoztatót a mozgássérültek érdekeit és lehetőségeit szolgáló információkról.

 

Sajtótájékoztatót tartottak a mozgássérült embereknek nyújtott szolgáltatásokról, valamint egy most készülő, a sorstársaknak és családjaiknak, illetve civil szervezeteknek szóló hasznos kiadványról.

Molnár Tamás
 civil és ifjúsági tanácsnok kifejezte: „Székesfehérvár Önkormányzata a civil szervezetek munkáját a sajtómegjelenésekkel is támogatja, ami a minél szélesebb körben való tájékoztatást segíti. A fontos – a kormány és az önkormányzatok által is végzett – feladatokat ellátó szervezetek legjobban konstruktív együttműködésben tudnak igazán jól működni.” A civil szervezetek társadalmi részvételével kapcsolatban a magyar 20-25%-hoz képest a nyugati országokban 40-50%-os, Japánban pedig 90%-os ez a felvállalás a kormányzatok által ellátott feladatkörök számát illetően, az egészségügytől a közbiztonságon keresztül. „Szeretnénk, ha nálunk is emelkedne ez az arány, ezért kiemelten fontos, hogy a komoly munkát folytató szervezetek lehetőleg a legjobb körülmények között működjenek, és erről minél szélesebb körben mindenki értesüljön.” – fogalmazott a tanácsnok, és méltatta a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének munkáját, a lakókat pedig kapcsolatfelvételre, segítségkérésre bíztatja.  

Horváth Klára
, az 1979-ben megalakult Egyesület elnöke a szervezet célját a mozgássérült embereknek és családjuknak nyújtott segítségben, valamint az érdekképviseletben jelölte meg. A kezdetektől nagy hangsúlyt helyeztek az információk eljuttatására, hogy a lehetőségek és jogok ismeretében a rászorulók élhessenek ezzel; évről évre felfrissítik a hasznos tudnivalókat – jogszabályokat, kedvezményeket, segédeszközök beszerzésének és kölcsönzésének módját – tartalmazó kiadványukat. Többféle képzést szerveznek, például számítógépes tanfolyamot, amire nyugdíjasok és munkanélküliek is jelentkezhetnek. A Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének nagy szerepe van abban, hogy a városban a mozgássérült gyerekek számára van már lehetőség integrált oktatási formában részt venni, valamint a Viktória Rehabilitációs Központ létrehozásában és fejlesztésében. A szolgáltatások között lényegesek a tájékoztatások, a tanácsadások, például a lakás-akadálymentesítési támogatások menetével, a mozgássérülteket érintő jogszabályokkal vagy a foglalkoztatásokkal kapcsolatban.

„Számunkra fontos lenne, hogy a rászorulók mellett az önkéntes munkát vállalók is megtaláljanak bennünket. Várjuk azokat, akiknek a mi segítségünkre van szükségük, és azokat is, akik az egyesületen keresztül szívesen segítenék a mozgássérült embereket. Az egyesület régóta végez érzékenyítő programot: legtöbbször az intézményben fogadjuk az érdeklődőket, hiszen itt jó technikai feltételeket tudunk biztosítani, valamint kezdeményezői voltunk a városi EsélyKör létrejöttének, és az Esélynapokon mi is részt veszünk.” – fogalmazott Horváth Klára, és a szemléletformálás szükségességét emelte ki. Azt mondta, hogy a város befogadó a mozgássérültek irányában, egyre több helyen van lehetőség az akadálymentes megközelítésre. Azt az ajánlatot fogalmazta meg, hogy ha akár magánszemélyek, akár vállalkozások vagy közintézmények akadálymentesítenek, szívesen segítenek a tervezésben, hogy a legjobb és legolcsóbb megoldást találhassák meg.

2013-ban az országos szövetséggel együtt konferenciát szerveztek Székesfehérváron a fogyatékkal élő emberek életéről; ehhez kapcsolódóan egy kiadványt adtak ki, hogy a fogyatékosok kihez, hova fordulhatnak segítségért, az önkormányzati, egyházi és civil intézmények elérhetőségével. Az EsélyKörrel ezt a kiadványt tervezik felfrissíteni, és az eddiginél nagyobb körben terjeszteni – akár a védőnőkön, háziorvosokon keresztül, már az ősz folyamán. A Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének a hónap végéig lehet eljuttatni bármilyen információt, ami a pontos és legaktuálisabb adatok bekerülését segítheti a fogyatékosokat segítő szervezetekről, lehetőségekről.

Az Egyesület székesfehérvári csoportját a Viktória Rehabilitációs Központban lehet megkeresni hétfőtől péntekig 9-12 óra között, szerdán 17 óráig várják az érdeklődőket. A telefonszámuk: 22/316-926, e-mail címük pedig: egyesulet@msfmegyesülete.t-online.hu. További információk olvashatók a http://egyesulet-viktoria.hu/modules.php?name=Egyesulet oldalon.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."