Izgalmas, magas színvonalú zenei csemegék júliusban
Írta: Kész-Varga Mónika   
2017. június 22.
ImageA hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre kerül Székesfehérváron a nyári templomi koncertek sorozata, a Harmonia Albensis, melynek előadásait a júliusi csütörtökökön a belvárosi templomokban hallhatja a nagyérdemű. A részletekről sajtótájékoztatót tartottak.

 

Brájer Éva alpolgármester örömét fejezte ki, hogy velünk lesznek itt a nyár folyamán azok a kiváló művészek, akik erre a sajtótájékoztatóra is elfogadták a meghívást. Ha nyár, akkor Székesfehérváron, a komolyzenei palettán Harmonia Albensis, illetve Musica Sacra, mondta. Úgy fogalmazott, hogy izgalmas és magas művészi színvonalú zenei csemegét kínálunk az idei évben is a fehérváriaknak. A koncertek közül kiemelte a Centoi estet, majd örömét fejezte ki, hogy a zenei élet terén is megtörtént testvérvárosunkkal a kapcsolatfelvétel. Majd szeretettel invitálta a zeneszerető közönséget a koncertekre.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, ifj. Major Istvántájékoztatója elején elmondta, hogy a Harmonia Albensis a legnagyobb múltra visszatekintő koncertsorozata a zenekarnak. Igyekeznek hűek maradni azokhoz az elvárásokhoz, amit az elődök jelöltek ki számukra. Majd bemutatta a zenekar új koncertmesterét, Selmeci Gábort. Ennek kapcsán adott tájékoztatást arról, hogy az utolsó állandó koncertmestere a zenekarnak még Bódi Árpád volt, s hosszú évekig csak meghívott koncertmesterekkel dolgozott a zenekar. Majd többszöri kiírás után megnyerte Selmeci Gábor a próbajátékot, és a zenekar örömére elvállalta ezt a munkát, s nagyon lelkesen dolgozik velük.  

Selmeci Gábor köszönetét és örömét fejezte ki, hogy bemutatkozhat. Mint mondta, különösen nagy öröm számára, hogy egy szakrális koncertsorozat tájékoztatóján van erre lehetősége, s hogy ezt a rendezvénysorozatot támogatja a város. Sorsszerű, hogy Budapest és Pécs között most itt városunkban lelhet otthonra, ahol a zenekar kapcsán kedves és lelkes kollégák között lehet. Úgy fogalmazott, hogy fontos ez a pozíció. Beszélt arról is, hogy édesapja is koncertmester volt egész életében. Majd arról szólt, fontos, hogy a zenekar egy emelkedő pályán dolgozzon, és olyan cél lebeghet előtte, mely összekovácsolja a társulatot. 

A Harmonia Albensis templomi koncertsorozat előadásai:

Jubilate Domino - Örvendezz Istennek – Ciszter templom – július 6. (csütörtök) 19.30 óra
Az esten egy kiváló tagokból álló barokk együttes mutatkozik be. Vezetője Anneke Boeke, aki maga állította össze ezt az együttest, s rendszeresen együtt játszanak. A koncert főszereplő Alexander Schneider lesz, aki kontratenorként lép a közönség elé. A nyitóhangverseny különleges műsora során német, németalföldi és olasz mesterek ritkán hallható darabjai csendülnek majd fel, neves szólistákkal. Különböző egyházi és világi kompozíciók sora lesz hallható: motetták, szonáták, táncok a késő reneszánsz és a barokk korból.   

Te Deum – Örökségünk himnusza – Szent István-Székesegyház – július 13. (csütörtök) 19.30 óra
A Kodály Emlékévhez kapcsolódva szenteli a zenekar a második estet a mester zenéjének. Kodálytól így felhangzik a természetábrázolás impresszionista színekben gazdag remeke, a Nyári este, míg Székesfehérvár számára különösen fontos és kedves a Vártanúk sírján, valamint az életmű reprezentatív darabja, a Budavári Te Deum. Ezen az esten fellép az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, valamint az Alba Regia Vegyeskar, az Ars Musica Vegyeskar, a Primavera Kórus, valamint a Vox Mirabilis. Vezényel: Ács János, az olasz operarepertoár világhírű specialistája. Mint az igazgató elmondta, nagy öröm, hogy elfogadta a meghívásukat. Elmondta róla, hogy több, mint negyven nagykoncertet adott Pavarottival, valamint 1998 és 2003 között a három tenor koncerteknek volt a karmestere. S megfordult a világ legnagyobb operaházaiban. Erre a koncertre Szöulból utazik haza. 
Ács János karmester elmondta, hogy Kodályt személyesen is ismerte bátyja révén. 1967-ben, amikor Kodály meghalt, a ravatalánál tagja volt a díszkíséretnek is.
Beszélt arról, hogy énekhangra zeneművet legjobban Monteverdi, Verdi és Kodály írt. A Te Deum megzenésítésével kapcsolatban elmondta, hogy a 20. század egyik legnagyobb Musica Sacra műve.
A Nyári este művel kapcsolatban azt mondta, annyira tiszta, hogy szinte látni lehet, mint gondolt a zeneszerző. Szinte mozarti tökéletesség fedezhető fel benne, mert olyan tiszta.
Míg a Vértanú sírján művet – mint mondta - most ismerte meg, egyházi éneknek koncertformában való alakítása tulajdonképpen. Gregorián szépségű ez a mű, hangsúlyozta.
Beszélt arról, hogy Kodály szerint az énekhang mindenkinek megadatik, hogy használja. Kiemelte, hogy Székesfehérvár egy ilyen koncertsorozattal, valamint azzal, hogy ezt az évet Kodálynak szenteli, olyat tesz, mint más magyar város nem. Őneki megtiszteltetés, hogy ezen részt vehet.
Majd tájékoztatást adott azokról a sikerekről is, melyeket a világ különböző pontjain ért el Kodály műveinek eljátszásával, és melyek megrendítőek voltak számára. Nemcsak a módja, hanem a hite is érezhető Kodálynak a művein keresztül. Kegyelem, hogyha ezt a hallgatóval megéreztetjük – zárta gondolatait.  

Illuminations – Megvilágítások – Szent István-Székesegyház – július 20. (csütörtök) 20.30 óra
Különleges estnek ígérkezik, a csak gyertyák által megvilágított templomban győri Rákász Gergely orgonakoncertje. Olyan lesz, mintha visszautaznánk az időben dédszüleink idejébe. A repertoárban több zeneszerző műve csendül majd fel. A részletekről maga az orgonaművész, Rákász Gergely adott tájékoztatást. Kijelentette, hogy a fentiek hatására eldöntötte, ő is fog ezen az esten Kodály-művet játszani. Hangsúlyozta, hogy a zeneszerzőnél a test, a lélek, és a szellem szentháromsága együttáll. Nagyon kerek személyiség, példaképként lehet említeni. Olyan ember, aki besorolhat a horizontunkra. A koncertjeivel kapcsolatban elmondta, hogyha össze tud kapcsolódni az alkotó lelke a hallgatóval, akkor a személy is nemesebbé tud válni. 
Elmondta, hogy könnyű volt együtt dolgozni eddig a zenekarral, már csak a szervezésben való munka során is, amit megköszönt nekik.
Szólt arról, hogy a július 20-i koncerten rengeteg gyertya lesz. Ezzel arra törekszik, amit online nem lehet megvalósítani. Csontig ható élményt akar. Beszélt arról, hogy ezt a szokást a gyertyákkal még a családja alakította ki, akiknek tagjai szerteszét élnek a világban, és az a szokás náluk, hogy aki otthon van, gyertyát gyújt, s megidézi azok szellemét, akik nem lehetnek vele. Ugyanúgy, ahogy a már holtak szellemét is. Ez adta a koncerten való hangulat alapját. Elmondta, hogy lesznek gyújtatlan gyertyák is, és meg lehet gyújtani annak, aki akarja. S lehetőség nyílik arra, hogy a hallgatók odahívják ezáltal azokat, akik nem lehetnek ott közöttük. A koncert kapcsán meghitt hangulatról és feltöltésről beszélt, s olyan állapotról, mely a lelket táplálja. A cél – mint hangsúlyozta - kiragadni az utca emberét a hétköznapokból. 

Harmonico Concento – Cento-i harmóniák – Szent Imre templom – július 27. (csütörtök) 19.30 óra  
A vokál-együttes a centói Capella Musicale di San Biagio (a Szent Balázs Székesegyházon belül működő kápolna) egyházzenei örökségének ápolására alakult. Nyolcan fognak érkezni hozzánk. A záróhangversenyen sajátos darabok csendülnek fel általuk az 1500-as évektől napjainkig, Centóhoz és Ferrarához kötődő zeneszerzők által. 

Jegyek és bérletek kaphatóak a Vörösmarty Színház jegyirodájában, míg jegyek továbbá a Tourinform Irodában és a www.arso.hu oldalon keresztül is vásárolhatóak.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."