Fúvósok lepik el a Belvárost szombaton
Írta: Kész-Varga Mónika   
2017. június 30.
ImageDániából, Kiskunhalasról és Várpalotáról is érkezik fúvószenekar a hétvégén városunkban megrendezésre kerülő hagyományos fesztiválra. Így a székesfehérvári zenekaron kívül további három együttes produkcióját tekinthetik meg a fehérváriak. A koncertek július 1-jén 17.00 órakor kezdődnek a Belvárosban, míg az egyesített zenekar 20.45 órakor ad műsort.

 

 

Évek óta hagyomány már városunkban, hogy nyáron megtartják a Fehérvári Fúvószenekari Fesztivált. Erre a fehérváriak körében igen kedvelt rendezvényre idén is sor kerül. Négy zenekar előadását láthatják és hallhatják az érdeklődők július 1-jén, szombaton 17.00 órai kezdettel. 

Ebben az évben Dániából is érkezik hozzánk egy zenekar, a Kobenhavns Kommunes Skoleorkester. Hazánkból a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar és a Várpalotai Bányász Fúvószenekar vesz részt a fesztiválon, míg házigazdaként a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar. 

A koncertek sorát a helyiek kezdik 17.00 órakor a Püspöki Palota előtt, majd a Városház téren 17.35 órakor a kiskunhalasiak következnek. 18.25 órakor a várpalotaiak adnak műsort a Püspöki Palota előtt. Míg a fellépők sorát 19.15 órakor a külföldi vendégek zárják a Városház téren.   

Ezt követően 20.15 órakor látványos felvonulás veszi kezdetét a három hazai zenekar részvételével, mely a Hotel Magyar Király elől indul és a Városház téren ér véget, ahol 20.45 órakor a fináléra kerül sor. Ezen valamennyi együttes közösen ad koncertet.  

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a fesztiválra!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."