Elkészült a Teleki Gimnázium belső homlokzata |
Írta: Kész-Varga Mónika | |||||
2017. július 05. | |||||
A Teleki Blanka Gimnázium belső homlokzata az elmúlt hónapokban teljes felújításon esett át, amelyre Székesfehérvár Önkormányzata bruttó 113 017 300 forintot fordított. A tanintézményben ma tartottak sajtónyilvános bejárást, melyen jelen volt a város polgármestere és alpolgármesterei, valamint a Székesfehérvári Tankerületi Központ szakmai igazgató-helyettese.
A belső homlokzat leromlott állapota indokolta, hogy a Teleki Blanka Gimnázium épületének udvar felé eső része felújításon essen át. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata még a télen döntött arról, hogy erre több mint százmillió forintot fordít. A munkálatok február végén kezdődtek el, és mostanra fejeződtek be. Miután az épület belső homlokzatának részletelemeit megvizsgálták, kiderült, hogy szinte minden eleme felújításra szorul. Mint arról Halenár István, a kivitelezést végző SHS Építő Kft. ügyvezetője beszámolt, a teljes homlokzati felület omladozott már, amikor a munkálatok tél végén megkezdődtek. Elmondta, hogy a homlokzaton kívül vannak végfalak, illetve az épületnek olyan tagozódásai, ahol tűzfalak vannak, és amelyek felújítása még számukra is fejtörést okozott, ugyanis nagyon rossz állapotban voltak. Még a lezáró téglafal is szét akart esni. Így alpintechnikával tudták megoldani ezen részeken a felújítási munkálatokat. A megfelelő műszaki megoldás érdekében a teljes felületen a vakolat lebontásra került, és a téglaszerkezetű falak teljes egészében új vakolati rendszert kaptak: erre a meglévő homlokzatképzés elemeinek újrakészítésével került sor, valamint a műkőlábazatokat is teljes egészében újragyártották. Annak érdekében, hogy az újonnan kialakított homlokzati struktúrát és a frissen cserélt új nyílászárókat megóvják a sportolás során eltévedt labdáktól, az intézmény belső udvarán található kézilabda pálya északi felén egy 6 méter magas labdafogó hálót is elhelyeztek. A védőháló a pálya teljes szélességében készült, és az ott előre elhelyezett acéloszlopokra feszítőmű segítségével rögzítették. Szabó Gábor, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója köszönetet mondott a város önkormányzatának, hogy sikerült ennek a régi, patinás épületnek a belső homlokzatát felújítani. Mint elmondta, az iskolát 1932-ben adták át, ami megszenvedte a II. világháborút, melynek ideje alatt hadikórházként funkcionált, majd a nevelő-oktató munka visszatérése óta az intézmény stabil otthona. Így valóban már nagyon ráfért a felújítás. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy egy nagyon örömteli munkának a végén vagyunk, annak szimbolikus átadásán. Beszélt arról, hogy az iskola épületének belső homlokzati felújítását a város már korábban megígérte a tankerületnek, valamint az ide járó pedagógusoknak és diákoknak és szüleiknek, függetlenül a fenntartó és működtető váltástól. Elmondta, hogy a beruházás bruttó 113 017 300 forintból valósult meg. Mint megfogalmazta, nagyon szép és impozáns lett így az épület, és egy felújított közösségi tere jött létre a Telekinek, amely ezt abszolút megérdemelte, és munkájával rászolgált. Beszélt arról is, hogy a Teleki Gimnáziummal kapcsolatos jövőbeli tervek között az intézmény bővítési-fejlesztési beruházása szerepel, amely állami segítséggel fog tudni megvalósulni. Ezen források megszerzése jelenleg folyamatban van.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |