Új játszóeszközök, gazdag programkínálat idén is a Napraforgó Táborban
Írta: Havasi Timea   
2017. július 12.
ImageIzgalmas, ösztönző hatású, az ügyességet fejlesztő új eszközökkel gazdagodott idén a Napraforgó Városi Napközis Tábor játszóparkja a Bregyó Sportcentrumban. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András tegnap látogatott el a táborba, megnézve az ötmillió forint összértékű játékokat és a Fehérvári Kézművesek Egyesülete által szervezett kreatív foglalkozásokat.

 

 

Egyre népszerűbbek a Székesfehérvár Önkormányzata által szervezett nyári táborok. A velencei Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborban, illetve a Bregyó Sportcentrumban zajló Napraforgó Városi Napközis Táborban a gyerekek összlétszáma bőven meghaladja az 500-at ezen a héten, de a következő hetekre is több százan iratkoztak be. Felügyeletükről 40-nél több pedagógus gondoskodik, akik különféle programokat is szerveznek számukra.

A Napraforgó tábor kültéri játszóparkját új eszközök gazdagítják ettől az évtől. A Városgondnokság júniusban telepített egy ügyességi akadálypályát, két mérleghintát, egy trambulint és egy szócsövet is, ami egyedül itt található meg a városban. Megújult az udvari ivóvízvételi lehetőség is, a régi, betontálcás zuhanyzókat elbontották, helyükre ivókút került. A bruttó ötmillió forint értékű beruházás eredményét Székesfehérvár polgármestere is megnézte kedden délelőtt.

A Bregyó Sportcentrumban az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg, melyek közül kifejezetten fontosak a tábort érintő beruházások. Néhány éve még alig voltak a területen játékok, ezért azóta a szervezők kérésére és a gyerekek nagy örömére kialakítottunk egy színes, gazdag játszóteret. A tervek között szerepel a velencei ifjúsági tábor teljes felújítása is a Modern Városok Program keretében. – hangsúlyozta a bejáráson dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A Napraforgó táborban hagyományosan több intézmény és civil szervezet is bekapcsolódik a programokba, így különböző napokon jelen van az Új Nemzedék Közösségi Tér, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete, a mentőszolgálat, a honvédség, a rendőrség, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia, a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szabadidősport Szövetsége, a Játszótárs Játékkészítő Műhely, valamint a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ. A mai napon a kézművesek voltak a tábor főszereplői, és bevezették a gyerekeket az agyagozás, a fonás, a kovácsolás, a papírkészítés, a gyöngyözés, a mézeskalács-készítés, a fafaragás és a csuhézás rejtelmeibe.

A táboroztatás és a gyerekek biztonságos elhelyezése igen nagy segítséget jelent a fehérvári családoknak. Székesfehérvár polgármestere köszönetét fejezte ki minden közreműködő pedagógusnak, intézménynek és szervezetnek. Hozzátette, hogy idén mindkét önkormányzati táborban megemelték a felügyelő tanárok napidíját, és jövőre is hasonló növelés várható.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."