Kegyelettel teli emlékezés a 17-es gyalogezred tiszteletére
Írta: Havasi Timea   
2017. július 18.
ImageA Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred hőseinek tiszteletére szerveztek megemlékezést  a Zichy ligetben. Emlékező beszédet mondott Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszterhelyettes és Mészáros Attila alpolgármester. A méltósággal és kegyelettel teli eseményen felhangzott az ezred indulója, majd a résztvevők koszorúkat helyeztek el a hősök emlékművénél.

 

 


Július 18-a az első világháborúban harcolt Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred emléknapja. Az alkalomra Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság minden évben közös megemlékezéssel készül. Ma délelőtt hagyományosan az ezred Zichy ligeti emlékművénél gyűltek össze a közhivatalok, a fegyveres és rendvédelmi szervek, a honvédelmi hagyományokat ápoló szervezetek képviselői és a civil emlékezők, hogy közösen tisztelegjenek a hősök előtt.

A katonai tiszteletadással lezajlott eseményen elsőként Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszterhelyettes emlékezett meg az emberségükkel és életerejükkel kitűnt székesfehérvári katonákról. „Hogyan történhetett meg, hogy a szabad szó és a gondolat minden eszközével ellátott korban lehetségessé vált az értelmetlen és iszonyatos háború, minden szabadságnak és emberi jognak megtiprása, melyre példa még nem volt a történelemben. Ma már tudjuk, mi történt és miért történt, s talán már ismerjük a hősök nevét is, akik ebben az embertelen világégésben hittel és bizalommal szolgálták a hazát, a nemzet egységét. Mint a székesfehérvári ezred katonái… Drága és pótolhatatlan veszteségek.” – hangsúlyozta, majd arról szólt, hogy örök igazság: ami a magyar földben szent, az az emberek közös emléke, a szellemi levegő, amelyben élünk, lelkünk földje és otthona. Erre igenis szüksége van a nemzetünknek. A hősök örök belső világot, vigaszlámpácskákat, erőt és bátorságot, hitet és biztonságot jelentenek nekünk.

Mészáros Attila
alpolgármester a háborús áldozatokat és veszteségeket összegezte beszédében. Mint mondta, Magyarország az I. világháborúban közel 3 800 000 katonát adott. Ennek a nagy tömegnek több mint a felét veszteség érte: 734 000 katona fogságba esett, 743 000 fő megsebesült, míg 661 000 honvéd meghalt. A 96 népfölkelő zászlóaljból a háború végére már csak 41 volt meg, a 160 hadtápzászlóaljból csak 65 maradt. A többit elnyelték a csataterek. Ezek a puszta számok. Míg a Nagy Háború rövid összegzése: a kiemelkedő katonai helytállás, a rengeteg emberi tragédia és a gigantikus anyagi veszteség.
Mészáros Attila felidézte a 17. népfelkelő gyalogezred világháborús hőstetteit, melyről az ezredparancsnok, Márkosfalvi Sipos Gyula nyá. tábornok is ír a borzalmakat megörökítő, harcokat ismertető könyvében. Mint fogalmazott: „Hősi halottainkkal szemben kötelességünk a kegyeletet leróni, és utódainknak az önfeláldozó honvédek történetét átörökíteni. Ennek szimbóluma ez az emlékmű is, mely jövőre lesz száz éve annak, hogy itt állva hirdeti a székesfehérvári 17-esek háborús helytállását.”

Az eseményen az MH Veszprém Légierő Zenekar közreműködésével hangzott fel a 17-es gyalogezred indulója, majd hagyományosan koszorúzással folytatódott a megemlékezés.

Az emlékmű talapzatánál elsőként koszorúzott Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszterhelyettes. Közösen helyezte el az emlékezés virágait Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, Mészáros Attila alpolgármester, Tóth Erik mérnök alezredes, a Fejér Megyei Védelmi Bizottság Titkárság honvédelmi referense és Simon László, a Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred zászlajának adományozója.
A helyőrségbe települt katonai szervezetek nevében együtt koszorúzott Huszár János altábornagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka, Stoszek János alezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnokhelyettese, valamint Csaba Tibor alezredes, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnokhelyettese.
A koszorúzáson képviseltette magát számos, a hazafias és honvédelmi hagyományokat ápoló civil szervezet, valamint jelen volt a gyalogezredről készült „Csak még egyszer előre” című játékfilm rendezője, Burján Zsigmond és több civil emlékező is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."