Egyeztetett a Megye és a Város
Írta: Temesvári Márta   
2008. december 12.

ImageEgyeztető ülést tartott tegnap a Megye és a Város koordinációs bizottsága a Városházán. A megbeszélés a Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Warvasovszky Tihamér polgármester vezetésével zajlott le, amely során több aktuális témát tekintettek át a résztvevők.

A kiadott sajtóközlemény szerint: január 1-jétől több jogszabály is megváltozik, többek között ezekről tárgyaltak a megyei és városi önkormányzat képviselői a csütörtöki egyeztetésen.

A gyermekvédelmi feladatok esetében az a döntés született, hogy Székesfehérvár a megyei szakellátó szervezeten keresztül látja majd el ilyen jellegű feladatait. Ennek megállapodás-tervezetét a következő közgyűlésen meg is tárgyalja a városi képviselőtestület. Át kell alakítani a Térségi Integrált Szakképző Központok működését.

Image
Fotó: Temesvári Márta

A Gróf Széchenyi István TISZK-et is érinti ez a változás, a szakemberek közösen készítik elő azt a javaslatot, amit mindkét szervezetnek jóvá kell majd hagynia. A Barátság Klubmozi további működtetése is naprendje volt a megye-város egyeztetésnek. Mindkét fél számára fontos, hogy megmaradjon a művészmozi, a működési formákról és a megoldási lehetőségekről a megye és a város szakemberei közösen dolgoznak ki javaslatot a jövő héten.

Javaslat hangzott el a korábbi közművelődési megállapodások megújítására, emellett egy beszámolóban több közös pályázati lehetőséget is bemutattak.

Két jövő évi rendezvénysorozat esetében is együttműködik majd a megyei és a városi önkormányzat. Így a 2009-es Hóman Bálint-évforduló és a megyerendszer 1000 éves fennállására szervezett programokba is bekapcsolódik Székesfehérvár.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."