EL: a Vidi továbbment, a Fradi nem
Írta: Mátay Balázs   
2017. július 21.
ImageA múlt heti "odavágó" 3-0-ás eredménye után nem sok izgulni valója maradt a Videotonnak a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének hazai visszavágójára az észt Nomme Kalju ellen. A szurkolók jelentős része azonban most is magabiztos fehérvári sikert, többgólos győzelmet remélt kedvenceitől...

 

 

Erre volt ugyan esély, ám előnye megszerzése után (Lazovics szerzett szép gólt) már nem igazán erőltette az újabb találatokat Marko Nikolics alakulata, s miután a második félidőben Varga egy büntetőt összehozott az észteknek, amit értékesítettek is, hiába nyomta meg az utolsó perceket nagyon a Vidi, 1-1 lett a vége, ami összesítésben 4-1-es sima továbbjutást eredményezett. Ennél - és amit a Balmazújváros ellen mutatott - sokkal több kell a folytatásban, ha a bajnokságban és az EL-ben is szeretne további sikerélményeket a piros-kék gárda.

A nézőtéren a hajrában gyakran harsant füttyszó, teljes joggal, mert bár a továbbjutást már az első meccsen eldöntötte idegenben a Videoton, nem azért váltottak jegyet csaknem kétezren, hogy pénzükért és lelkesedésükért cserébe kapjanak egy újabb sovány 1-1-et és a bruttó 95 percnyi játékidőből 20 percnyi focit, 75 minutumnyi lötyögés mellé...

Jövő csütörtökön jön a Bordeaux elleni folytatás, miközben a nagy házi derbi a Puskás Akadémia ellen, szombaton este az NB I-ben. Amennyiben ezeken a derbiken jön ki, amit most ügyesen eltitkolt a csapat, akkor minden rendben van, ha viszont ezen a két találkozón sem lesz jobb a játék, és főleg eredményesebb, akkor nagyon sokat kell még dolgoznia a szerb trénernek, Marko Nikolicsnak új egyletével, hogy úgy zárja majd ezt a szezonját, mint a legutóbbit, még a Partizan Beograddal, azaz bajnoki címmel és kupasikerrel...

A Fradi szakmai irányítója, Thomas Doll még szűkebb cipőben jár, ugyanis csapata kettős vereséggel (2-4, 1-3) simán kipottyant az EL-ből a dán Midtjylland ellenében, miközben az NB I rajtján éppen a Puskás Akadémia ellen bukott 2 pontot (1-1) hazai pályán. Gyakorlatilag a Vidi maradt az egyetlen talpon maradó alakulatunk nemzetközi színtéren, s még júliust írunk...

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."