Fehérvári színész a Kaszás Attila-díj várományosai között
Írta: ÖKK   
2017. július 26.
ImageKrisztik Csaba, a Vörösmarty Színház művésze is szerepel a Kaszás Attila-díj jelöltjei között. A szakma által választott három színész közül a közönség dönti el, hogy ki kapja az elismerést. Augusztus 20-ig várják az online szavazatokat a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

 

Tizedik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat. A díjra a magyar nyelven játszó, állandó társulattal rendelkező színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták. Akik a második szakaszban önmaguk közül választották ki a továbbjutó három színészt. A szavazási eljárás utolsó fordulójába Krisztik Csaba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Gazsó György, a Radnóti Miklós Színház és Szikszai Rémusz, a Szkéné Színház társulatának tagja jutott. A végső döntés a közönség kezében van, a www.kaszasattiladij.hu oldalon online szavazhatnak a jelöltekre augusztus 20-ig.

Krisztik Csaba 2013 óta tagja a Vörösmarty Színház társulatának. Azóta számos darabban ünnepelhette a fehérvári közönség, a társulat pedig már az ideérkezését követően neki ítélte a Vörösmarty-gyűrűt. Most a www.kaszasattiladij.hu-n leadott szavazattal önök is hozzásegíthetik Krisztik Csabát egy újabb elismeréshez. Az idei Kaszás Attila-díjat a győztes szeptember 8-án a Győri Nemzeti Színházban veheti át, az országos színházi évadnyitón.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."