Az egykori székesfehérvári ejtőernyősökre emlékeztek
Írta: Kész-Varga Mónika   
2017. augusztus 04.
Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek a Repülős és Ejtőernyős emlékműnél a 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóaljra. A 66 évvel ezelőtti eseményeket Juhász József ny. ezredes idézte fel. A megemlékezés Székesfehérvár Önkormányzata, az MH Összhaderőnemi Parancsnoksága, valamint a különböző szervezetek és egyesületek képviselőinek koszorúzásával ért véget.

 

 

A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete idén is megszervezte a Vásárhelyi úti Repülős és Ejtőernyős emlékműnél azt a hagyományos megemlékezést, mellyel a 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj előtt tisztelegnek. Az előtt az alakulat előtt, amely a második világháború után újjászerveződött, és 1951-től 1954-ig Székesfehérváron teljesített szolgálatot. 

Mint azt Juhász József ny. ezredes Székesfehérvár ejtőernyős múltjára visszaemlékező beszédében elmondta, a történelem szempontjából ugyan nagyon rövid idő volt az a 37 hónap, amit a zászlóalj megélt, ugyanakkor csodálatosan szép emlékeket hagyott hátra. Elmondta, hogy a megemlékezés során a 66 évvel ezelőtti eseményekre gondolnak vissza, és a megszépült múltat idézik. Majd számba vette az alakulat életének fontosabb dátumait és momentumait, és név szerint felsorolta azokat, akik a zászlóaljból életüket vesztették. Hangsúlyozta, hogyha az alakulat iránti tisztelet és a hagyományőrzés a továbbiakban is megmarad, akkor mindig lesznek olyanok, akik eljönnek az emlékműhöz, és letéve egy pár szál virágot, emlékezni fognak.     

A megemlékezés koszorúzással ért véget. Székesfehérvár Önkormányzatának koszorúját Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője helyezte el. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság nevében Szűcs Pál ezredes, a Légierő Haderőnemi Osztály vezetője koszorúzott. Szintén koszorút helyeztek el az emlékműnél a különböző szervezetek és egyesületek jelenlévő képviselői.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."