Szitakötő tehetséggondozó képzés indult
Írta: Gáspár Péter   
2017. augusztus 23.
Három napos, 30 órás akkreditált tehetséggondozó képzés kezdődött pedagógusok számára a Liget Műhely Alapítvány szervezésében a Munkácsy Mihály Általános Iskolában. A Szitakötő egy integrált ökológiai oktatási program, amely 2008 óta több száz hazai és határon túli iskolában sikerrel működött.

 

A Szitakötő programot oktató képzés célja, hogy a pedagógusok elméleti előadások és játékos foglalkozások keretében megismerkedjenek a program komplex módszertanával, céljaival, fejlesztő pedagógiai lehetőségeivel, amelyek az oktatás-nevelés terén egyedülálló módon ötvözik a természettudományt és a művészeteket.   

Horgas Judit
, a Szitakötő oktatási program vezetője elmondta, hogy a foglalkozások komplex fejlesztést céloznak, a művészeti és környezeti nevelést próbálják összekapcsolni különböző művészeti ágak felhasználásával. A Szitakötő környezettudatos életmódra tanít, és azt próbálja megmutatni, hogy a természettudományok iránt érdeklődő gyerekek, pedagógusok is megtalálhatják a művészetekben a maguk érdeklődési területét. „Az elgondolásunk alapja, hogy akkor tud jól tanulni a gyerek és a pedagógus, ha jól érzi magát közben. Próbálunk játékos feladatokat adni, az aktivitásra, kreativitásra alapozva szeretnénk elérni, hogy az ismeretek megmaradjanak, gondolkodni tanítsunk, és a világra való nyitottságot, kíváncsiságot felkeltsük a gyerekekben.” – mondta el Horgas Judit az első foglalkozás előtt, amelyre 25 pedagógus érkezett a város iskoláiból.  

Az akkreditált tehetséggondozó képzést Székesfehérvár Önkormányzata finanszírozza. Juhász László környezetvédelmi tanácsnok elmondta, hogy a Környezetvédelmi Alap terhére támogatják a programot, amelyen 25 pedagógus vesz részt. „Azért is tartottuk fontosnak a program támogatását, mert az akkreditált képzéssel a pedagógusok is duplán nyernek, hiszen élvezhető, újszerű formában tudják majd átadni az ismereteket a gyerekek részére és egyúttal be tudják gyűjteni a kötelező akkreditációs pontokat is.” – emelte ki Juhász László, aki elmondta, hogy a képzéssel kapcsolatban jó tapasztalatokról számoltak be más városokban is.  

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."