Gyertyafényes hangverseny a kastélyban
Írta: Temesvári Márta   
2017. augusztus 28.
ImageBár az eső kicsit közbeszólt, s a koncert kezdete előtt pár perccel gyorsan át kellett rendezni a helyszínt, az élmény mégis csodálatos volt, mint mindig a csurgói kastély gyertyafényes hangversenyén.

 

 

Az idei gyertyafényes hangversenyre a hagyományoknak megfelelően most is a díszudvaron került sor, a vendég pedig ezúttal egy fiatal tehetségekből álló együttes, a Florestan Fúvós Trió volt.

Mint a program szervezői elmondták: a formáció tagjai a Zeneakadémia falai közt kezdték el a közös munkát. A tagok: Zászkaliczky András Pál – oboa, Kéringer Dávid – klarinét, Bettermann  Jákob – fagott.

Zászkaliczky András Pál a budapesti Bartók Béla Zeneiskolában kezdte tanulmányait. Később (2009-2014-ig) Rácz Ottónál tanult a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában. 2012-ben az országos szakközépiskolai oboaverseny első helyezettje lett. 2014-ben kezdte meg tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol egy év múlva megnyerte a házi oboaversenyt. 2017-ben diplomázott, s nyert felvételt a Zürcher Hochschule der Künste Master képzésre, ahol ősztől folytatja tanulmányait. 2013 óta a Zuglói Filharmónia tagja, s számos hazai szimfonikus zenekarban játszik.

Kéringer Dávid több hangszert is kipróbált – mivel zenészcsaládba született -, végül a klarinéttal kezdett foglalkozni a budapesti Bartók Konzervatóriumban. 2013-ban kezdett a Zeneakadémián, s a szaxofon felé is fordult. Egy évet a Grazi művészeti egyetemen töltött Erasmus ösztöndíjjal. Ősztől Bécsben kezdi az egyetemi mesterképzést. Jelenleg színházban és kamarazenészként is hallhatjuk.

Fábry Bálint a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolában kezdett el fagotton játszani 2002-ben. 2012-ben iratkozott be a Zeneakadémiára, s idén diplomázott. Tavaly óta a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja, s több szimfonikus zenekarban is játszik.

Az együttes az úgynevezett „Trio d’anches” műfaj művelője - amely nádas triót jelent - utalva a fafúvós hangszercsalád három, nád által megszólaló hangszerére.

Mostani műsorukban két egymástól elkülönülő nagy korszak zenéje szólalt meg. A program első felében a klasszikus zeneirodalom műveiből készült átiratok hangoztak el (Bach fúgájával és Mozart híres « London Trió »-jával, valamint egy Divertimentóval), a második felében pedig 20. századi francia zeneszerzők eredetileg is erre a felállásra íródott darabjait (Jean  Françaix és Jacques Ibert)hallhatta a közönség. A koncertet Mozart egy könnyed, játékos Divertimentója zárta.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."