Vershúron a Múzeum udvarán
Írta: Fraller Ildikó   
2017. szeptember 05.
ImageVerses-zenés estet tartottak a Múzeum Díszudvarán a Fehérvári Versünnep döntősei és a Misztrál Együttes. A fiatalok előadásai a Székelyföldi Verstábor élményeiből, tapasztalataiból is merítettek, összeállításukban Pilinszky, Dsida, József Attila és Babits sorai is helyet kaptak.

 

A Szent István Király Múzeum Díszudvarán ismét hallhatta a közönség a Fehérvári Versünnep döntőseit, akik Vershúron címmel adtak verses-zenés műsort a Misztrál Együttes közreműködésével. A fiatalok augusztusban gazdagodtak a Székelyföldi Varga Sándor Verstábor szakmai és kulturális programjain, előadásaik a köszönet kifejezései a város közösségének.  

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester köszöntötte a rendezvényt, külön megszólítva az előadó fiatalokat. Köszönetét fejezte ki azoknak a tanároknak, akik – közülük többen a közönség soraiban – fontos szerepet vállalnak a felkészítésben, valamint mindazoknak, akik a verseny lebonyolításában, szervezésében részt vesznek. Elmondta, hogy a Versünnep elindításakor a város nemcsak egy tehetségkutató versenyt, hanem egy tehetséggondozó kezdeményezést szeretett volna elindítani – amelynek fontos része Verstábor. Minden alkalom, amikor ezek a fiatalok fellépnek, erősíti a város közösségét, fejezte ki.

Az összeállítás kapcsolódott a Verstábor élményeihez, munkájához. Az esten elhangzott versek között helyet kaptak a magyarságról szóló gondolatok Dsida Jenő és Sajó Sándor költeményei alapján, és Arany János születésének 200. évfordulójához is kapcsolódtak versek, valamint Pilinszky János, József Attila és Babits Mihály vívódó sorait és szerelmes gondolatokat is tolmácsoltak a fiatalok. Az egyes blokkokat Ferenczy-Nagy Boglárka (ének) és Váradi Imre (gitár) előadásai színesítették, a formációhoz Komlódy Márk (kajon) is csatlakozott. A versek után a Misztrál műsora következett, majd zárásként közös előadásban hangzottak el a verstáboros dalok, Babitsnak a Verses napló (fél három) - "Költő vagy, csupa szeretet, szereted-e a legyeket?" megzenésített verse és a Reggeli reggae című szerzemény. Akik a verseket elmondták: Tóth András Bence, Baráth Eszter, Marth Fruzsina, Bakó Fanni, Komlódy Márk, Varga Eszter, Somos Máté, Strasszer Domonkos, Kertész Ádám és Ferenczy-Nagy Boglárka. A közönség felállva, vastapssal köszönte meg a színvonalas estét.

A rendezvényen részt vett Mészáros Attila alpolgármester, a város önkormányzati képviselői és a Székesfehérvári Diáktanács tagjai. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."