Régi szenvedély, új lendület
Írta: Bata Zsuzsa - Újszínház   
2017. szeptember 06.
ImageEgy társulat élete sokban hasonlít egy házassághoz, ahol összekötnek a közös élmények és célok, ám néha egy kis távolság új lendületet ad a régi szenvedélynek. Bár az Újszínház művészei a nyár folyamán több, az ország különböző pontjain rendezett tájelőadásokon találkoztak, a csapat hosszú hónapok után most, az évadnyitó társulati ülésen gyűlt össze újra teljes létszámban.
 
Dörner György, az Újszínház igazgatója rövid köszöntés után beszámolt a változásokról. A Zserbótangó őszre tervezett premierje néhány hónapot csúszik Tordai Teri művésznő operációja miatt.
 
A színésznőt a nyáron kellett megműteni és az orvos egy új darab próbafolyamatával járó fizikai megterhelést egyelőre nem javasolja. Meglévő szerepeiben azonban továbbra is estéről estére színpadra áll Tordai Teri.
 
A közönség azonban így sem marad új élmények nélkül: az ősz folyamán Esztergályos Cecília önálló estjét tűzik műsorra. A zenei betétekkel gazdagított előadás során Cili sokoldalú tehetségét csillogtatja meg, a művésznő személyisége pedig garantálja a nagyérdemű számára a feledhetetlen szórakozást.
 
Nemes Wanda színésznő életében az elmúlt években az anyaságé volt a főszerep, ám a tehetséges művésznő ebben az évadban újra visszatér a színpadra, a közönség legnagyobb örömére. Jönnek a felújító próbák és nagy erőkkel készülnek a szereplők a Beatrice musical bemutatójára is.
 
A szünet alatt a színház több részét átépítették, és bár a munkálatok még nem teljesen fejeződtek be, a művészek már a felújított öltözőikben kezdhetik meg a felkészülést. A színfalak mögött tehát az élet már újra indult, a zsongás megkezdődött és az Újszínház társulata már csak egy dologra vár: hogy a nézőtér újra megteljen.
 
A 2017/2018-as évad tehát megkezdődött, találkozunk a Színházak Éjszakáján!
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."