EK: újabb Alba vereség, úszik a hajó
Írta: Mátay Balázs   
2017. október 26.
ImageMásodik hazai találkozóját is elvesztette a férfi kosárlabda FIBA EuroCup első csoportkörében az Alba Fehérvár. A regnáló magyar bajnok és kupagyőztes a belga Proximus Spirou együttesétől szenvedett 72-60-as vereséget, ezzel gyakorlatilag elszálltak továbbjutási esélyei, hiszen a hátralévő négy meccsét meg kellene nyernie, ebből hármat idegenben.

 

 

Nagy fordulat ez ahhoz képest, hogy néhány hete csak egy hajszál választotta el a csapatot a BL csoportkörbe jutástól, s tavaly is az EK-ban csoportgyőztesként ment tovább, s a második csoportkörből is csak rosszabb kosáraránya miatt nem léphetett a legjobb 16 közé. Az utóbbi 7 tétmeccséből hatot elbukott Braniszlav Dzunics csapata, ebből most zsinórban a negyediket, ami akkor is nagyon gyenge produkció, ha több kulcsjátékos sérült.

Tipikus "gumilabda" effektus a fehérvári egyleté: amikor a talán legfontosabb láncszem, Lóránt Péter kiesett sérülése és műtétje okán, a törökországi BL visszavágót még nélküle is kishíján sikerrel vette az alakulat, majd jött egy méretesebb zakó a bajnoki nyitányon a Falcótól, s bár utána az újonc DEAC-ot le tudta győzni a Dzunics-gárda, szépen lassan "leeresztett". Az EK-ban sima vereség jött hazai környezetben az izraeli Herzliyától, majd egy megrendítő csapás a pécsi bajnokin, amelyet nehéz lesz alulmúlni. A 48 pontos dobott teljesítménynél egy fokkal jobb volt a mostani 60, de ez nem az Alba szintje, nem ehhez szoktak a szurkolók.

Nehéz itt bármi okosat írni, de van több tény. Először is tény, hogy Lóránt, Fenner, Horton, Tóth P. és Nshimba kiesése nagy érvágás, további tény, hogy a hiányzókkal együtt sem tűnik olyan erősnek az idei keret, mint a legutóbbi két évben volt, ami felveti a további erősítések szükségességét. Tény, hogy a légióskontingens nem rossz, de nem ér fel a tavalyi, s az eddig látottak alapján a 2015-16-os év külföldi szekciójával sem, s végül az a legegyértelműbb tény, hogy a legutóbbi hét tétmeccséből hatot elveszített az Alba, ami igen régen fordult elő vele.

Őszintén bízunk abban, hogy Braniszlav Dzunics és a klubvezetők ki tudnak találni valamit, amivel megállítják ezt a mélyrepülést. Jön a pénteki szuperrangadó a Szolnok ellen a bajnokságban, ideális lehetőség a talpra álláshoz, ahhoz, hogy újra a jobbik irányba forduljon a csapatszekere.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."