Nagyobb étterem, orvosi rendelő és oktatási központ
Írta: Molnár Artúr   
2017. november 02.
ImageKommunikációs központot avattak a DENSO Gyártó Magyarország Kft-nél. A mintegy 4000 m2-es épület az étterem, orvosi rendelő, tárgyalók mellett elsősorban az oktatásnak biztosít helyet.

 

A központot Kosuge Junichi, Japán magyarországi nagykövete, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Sadahiro Usui, a DENSO Europe és Kato Yukihiro, a DENSO Magyarország Kft. elnöke, valamint a duális képzésben résztvevő iskolák képviselőinek jelenlétében adták át.

"A dolgozóink és a régióban élők iránt érzett hálánk jeléül, a huszadik évforduló alkalmából építettük meg a Kommunikációs központot." - mondta Kato Yukihiro, a DENSO Gyártó Magyarország Kft. elnöke az új épület átadásán. A mintegy 4000 m2-es kétszintes épület földszintjén az étterem, orvosi szoba, recepció, vendégtárgyalók és egyéb tárgyalóhelyiségek, az emeleten pedig az oktató központ került elhelyezésre. A 11 új oktatóterem a duális szakképzésben is új fejezetet nyit a vállalatnál.

A DENSO-nál 2013 óta zajlik duális szakképzés több szakmában is, 2017 őszéig összesen 90 diák tanult vagy tanul a vállalatnál, de a létszám folyamatosan bővül. Az oktatás fontosságát Kosuge Junichi, Japán magyarországi nagykövete is kiemelte. Hozzátéve, reméli, hogy a régió oktatási szereplői is nagy megelégedéssel használják az új létesítményt.

"Nemcsak a DENSO-nak, hanem a városnak is nagyon fontos ez a fejlesztés." - emelte ki dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere példásnak nevezte a DENSO és az önkormányzat közötti együttműködést, mint fogalmazott "a város mindig számíthatott a DENSO támogatására és segítségére, és ez a beruházás mutatja, hogy ez így lesz a jövőben is."

Az avatáson jelen volt Sadahiro Usui is, a DENSO Europe elnöke, aki a jubileumot ünneplő magyarországi cégre utalva elmondta, a DENSO Magyarország az elmúlt 20 évben az európai részleget és az anyacéget méltón képviselő vállalattá nőtte ki magát. A mintegy 16.000 főt foglalkoztató DENSO Europe 35 gyára közül 5600 munkavállalójával a székesfehérvári a legnagyobb.

A januárban indult és most ősszel befejeződött építkezéssel egyidejűleg a dolgozói parkolóhelyek számát is bővítették a DENSO-nál.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."