SZÉP reggel a Németh László Általános Iskolában
Írta: Fejér Tamás   
2017. november 08.
ImageKülönleges órával indult a tegnapi nap a Németh László Általános iskola 1. c osztályában. A normál tanóra helyett Lengyel Zsófia, a Székesfehérvári Érzékenyítő Program (SZÉP) koordinátora vezette be a kisiskolásokat a fogyatékkal élők világába. A SZÉP program folytatódik a tanév során az első második osztályokban, ehhez az iskolák jelentkezését is várják.

 

 

SZÉP reggelük volt tegnap a Németh László Általános Iskola 1 c osztályának. A normál tanóra helyett Lengyel Zsófia, a Székesfehérvári Érzékenyítő Program (SZÉP) koordinátora tartott izgalmas előadást a kisiskolásoknak. A városi érzékenyítő program során az általános iskolák 1. és 2. évfolyamos diákjait szólítja meg. A koordináló és ötletgazda, Lengyel Zsófia látássérültként maga is érintett, az ő interaktív előadása, és a programhoz készített kisfilmek segítségével ismerhetik meg jobban a gyerekek a látás-, hallás-, mozgás- és értelmi sérült emberek élethelyzeteit. A négyperces alkotások által bepillantást nyerhetünk a sérült gyermekek mindennapjaiba, iskolai és családi életébe, érzékeltetve azt, hogy sérülten is örömteli, teljes és értékes életet élnek a főszereplő gyerekek.

A kisfilmek mellett a tanórán, a helyi érdekképviseleti szervezetektől jövő fogyatékkal élők saját tapasztalataikon alapuló gyakorlati tanácsaikkal tették még érzékletesebbé az elmondottakat. Müllek Róbert, a SINOSZ Fejér Megyei Szervezetének elnöke a hallásérültek kommunikációjáról, Papp Mária, a LÁRKE rehabilitációs mentora a vakvezető kutyákról mesélt. A Viktória Rehabilitációs Központból érkező mozgássérült Balogh Zsolt arról beszélt, hogy a gyerekek milyen módon tudnak segíteni nekik, ha az utcán találkoznak. Mihályi Attila, az Ezredéves iskola volt tanulója, a Esélyegyenlőség Alapítvány képviseletében a saját nehézségeit osztotta meg a kisdiákokkal.

A bemutató órát követően tovább látogatják az iskolákat a programmal. A komplex érzékenyítő foglalkozást az iskolák maguk is jelentkezhetnek ( Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges ), ha szeretnék, hogy az ő elsős-másodikas osztályaikhoz is eljusson a SZÉP program.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."