Történelmi örökségünkben gyökerezik a mélyebb és erősebb identitásunk
Írta: Havasi Tímea   
2017. november 08.
A Magyar Nemzeti Múzeum Seuso-kincseket bemutató országos vándorkiállítása 2018 áprilisáig tart és összesen hat várost érint. A késő római császárkorból származó, ezüst műkincsegyüttest elsőként Székesfehérváron lehet megtekinteni, a tárlat ma kora estig 8.400 látogatót fogadott az október 29-i megnyitása óta.

 

 

Dr. Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára és Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője helyszíni sajtótájékoztatón összegezték a kiállítás rendkívüli jelentőségét.

„Érzékelhető és tetten érhető a kulturális decentralizáció kormányzati szándéka abban, hogy a világhírű Seuso-műkincsegyüttest országos turnéra indítottuk. Szimbolikusnak tekinthetjük, hogy a Kárpát-medencében való létünk és a magyar államiságunk szempontjából kiemelt helyszínen, Székesfehérváron kezdődött el az összesen hat megyei jogú várost érintő sorozat.” - hangsúlyozta dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. Arról is szólt, a művészettörténetben semmihez sem fogható leletegyüttessel kapcsolatos feladatok múzeumszakmai és biztonságtechnikai szempontból rendkívül komolyak, és nagy együttműködést igényelnek a kiállítást befogadó partnerintézményekben. Külön köszönetét fejezte ki a Szent István Király Múzeumban közreműködő szakembereknek, amiért tudták biztosítani a feltételrendszert.


Dr. Hoppál Péter hozzátette, közösen kell örülnünk annak, és bennünk kell, hogy legyen az a büszkeség, hogy a magyar földnek olyan történelmi öröksége van, amelyben meggyökerezve a saját identitásunk is mélyebb és erősebb lesz. A 21. századi modern, identitásvesztett társadalmak közül – melyeknek egyfajta versenyük van a hagyományos értékek elvesztésében – Magyarország ki fog tűnni. „Mi ragaszkodunk a keresztény gyökereinkhez és a közös kultúrtörténeti–művészettörténeti kincseinkhez!” - tette hozzá az államtitkár, aki arra bátorította a környékben élőket, hogy minél többen jöjjenek el a kiállítás megtekintésére.

Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszönetét fejezte ki a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Szent István Király Múzeumnak, amiért rekordgyorsasággal megrendezték a Seuso-kincs kiállítást. Ugyancsak megköszönte a kormánynak, amiért Székesfehérvár lett az első kiállítási helyszín. Hozzátette: a kincsek lelőhelye bizonyítja, hogy a város és környéke már a római birodalomban is jelentős szerepet töltött be, majd néhány száz évvel később, Szent István király városként került a magyar történelem középpontjába. Ha a mába ugrunk, ugyancsak azt látjuk, hogy Székesfehérvár a térség, a régió meghatározó városa, ami nagy erőt ad a további munkához. Vargha Tamás ugyancsak arra biztatta az érdeklődőket, hogy tekintsék meg a páratlan kiállítást.

A kiállítást tegnap kora estig 8.400-an látták. A tárlat november 19-ig, minden nap 8.00-22.00 óra között tart nyitva a Szent István Király Múzeum Dísztermében.


További helyszínek és időpontok:

Zalaegerszeg, Göcseji Múzeum - 2017. november 28. – december 17.
Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum - 2017. december 29. – 2018. január 21.
Kecskemét, Katona József Múzeum - 2018. január 30. – február 18.
Miskolc, Herman Ottó Múzeum - 2018. február 27. – március 18.
Nyíregyháza, Jósa András Múzeum  2018. március 27. – április 15.

A kiállításról további információk olvashatók az alábbi linken:
https://szikm.hu/kiallitasok/seuso_-_kincs-270

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."