Alba: 13 perc parádéval kiütés
Írta: Mátay Balázs   
2017. november 12.
ImageAlig 48 órával az izraeli Európa-kupás fellépés és remek győzelem (93-68) után már hazai pályán, az NB I 7. fordulójában volt "nyernivalója" az Alba Fehérvárnak. Ez sikerült is, mégpedig a szám szerinti eredményt tekintve igen komoly fölénnyel, hiszen 94-68-ra diadalmaskodott a Szedeák ellen.

 

 

Ugyanakkor, ha azt is hozzátesszük, hogy úgy vert 26 pontot a derék szegediekre, hogy a 40 percnyi teljes játékidő első 26 percében csak szaladt az eredmény és a Szedeák után! Bő 13 minutum alatt verte aztán rommá ellenfelét a védekezését hirtelen összerántó, támadásait tekintve is hirtelen feljavuló Dzunics-gárda.

Horton korlátlan úr volt a palánkok alatt, mifelénk ritkán látható módon kapkodta a lepattanókat és osztogatta a blokkokat, sapkákat, de szerzett 12 pontot is, miközben a csapattal együtt sokáig csak formáját kereső Simpson is megnyomta a "reset" gombot, majd az "újraindítást" követően bevert 5 triplát, összesen pedig 20 pontot, amivel rögtön a mezőny legeredményesebbje is lett. A mindig jó átlagot hozó, rutinos Lóránt 19, Markovic 13, Hill 12 pontot tett a közösbe.

Ez volt zsinórban a negyedik győzelme az Albának, a bajnokságban és az EK-ban is erősen kapaszkodik a gárda. A pozitív sorozatot szerdán (november 15) Belgimumban, a Proximus Spirou vendégeként nyújthatja tovább az Európa-kupában, majd 18-án, szombaton 18 órakor Pakson az NB I-ben is egálra hozhatja jelenlegi 3-4-es mérlegét. Előbbi találkozón nagy bravúr lenne a győzelem, utóbbin kevésbé, ugyanakkor nagyon fontos...

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."