Minden nap a gyermekekről szól
Írta: ÖKK   
2017. november 17.
ImageA gyermeki jogok fontosságára kívánják felhívni a figyelmet a tizedik éve megrendezett Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napokkal. Sportverseny, kiállítás, szakmai konferencia is színesíti a jövő heti programot, melynek mind az öt napja a gyermekekről szól.

 

 

Tizedik éve rendezik meg a Gyermekvédelmi Napokat Fejér megyében. Folyamatosan bővülő tartalommal, de mindig azzal a szándékkal, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a gyermeki jogokra, azok érvényesülésének fontosságára - mondta el Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat intézményvezetője. A november 20-i gyermekek jogának világnapjához kapcsolódó rendezvény mind az öt napja a gyermekekről szól.

November 20-án, az első napon, a gyermekek napján egy sportos programot szerveznek, ami az egészséges életmódhoz való jogra hívja fel a figyelmet. Kedd a Nevelőszülők Napja lesz, hiszen a megyében közel 200 családban több mint 600 fiatal, az ellátottak mintegy 71 százaléka nevelőszülőknél nevelkedik. Ezen a napon adják át a saját alapítású Elfogadás-díjat három nevelőszülőnek, akik hosszú ideje végzik ezt az áldozatos szolgálatot.

A szerdai szakmai nap ezúttal az idén 20 éves Gyermekvédelmi törvény emléknapja lesz.  A szakmai ülések mellett ezen a napon három civil szervezet közösen állít emlékoszlopot a Gyermekvédelmi Központ udvarán. Máhr Ferenc alkotását Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója avatja fel.

Csütörtökön, a Támogatók napján az intézmény több mint 400 támogatóját köszöntik közös műsorral a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gyermekei. A pénteki nyílt napon pedig minden megyei intézményük kinyitja kapuit, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a gyermekotthonok, lakásotthonok életébe.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."