Rekord létszámú úszó a városi Diákolimpián
Írta: Somos Zoltán   
2017. november 23.
ImageMinden eddiginél népesebb részvétel mellett, mintegy hatszáz felső tagozatos és középiskolás részvételével rendezték meg az úszás diákolimpia városi döntőjét a Csitáry G. Emil Uszodában. A „B” kategória városi döntőjén ezúttal sem állhattak rajthoz igazolt versenyzők, azonban az iskolák most először öttusázókat, szinkronúszókat és vízilabdázókat is nevezhettek.

 

 

Csordultig megtelt a városi uszoda, ahol négy korcsoport küzdelmeit bonyolították le az ötven méteres medencében. A verseny rangját jelentősen emelte, hogy Székesfehérvár valamennyi általános és középiskolája nevezett. A résztvevőket Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszöntötte. „Székesfehérvár mindig támogatja az úszó Diákolimpia megrendezését. Köszönjük a tanároknak a felkészítést, a szülőknek a kitartást.” - hangsúlyozta az önkormányzati képviselő. „Fehérváron nagyon jó helyzetben vannak a gyerekek, hiszen egy évtizede már, hogy működik az iskolai úszásoktatás. Így mindenkinek van lehetősége arra, hogy biztonságosan boldoguljon a medencében vagy az élővizekben, ugyanakkor a továbbfejlődésre is van lehetőség a helyi úszó, szinkronúszó, öttusa, triatlon és vízilabda kluboknál.”

50 és 100 méteres távon gyors-, mell-, és hátúszásban álltak rajthoz a fiúk, illetve a lányok. Valamennyi korcsoport küzdelmei a 4X50 méteres gyorsváltóval zárultak. Ugyanakkor megkötés volt, hogy egy versenyző legfeljebb két egyéni számban és a váltóban indulhatott. A diákolimpiai megyei döntőjébe az egyes versenyszámok első három helyezettje jutott tovább.

Ma a legkisebbekkel, az I. és II. korcsoporttal, azaz az alsó tagozatosok döntőjével folytatódik az úszás diákolimpia a Csitáry G. Emil Uszodában. Tehát további ezer kisdiák sportol, szurkol végig egy délutánt Székesfehérváron. Az igazolt  versenyzők úgynevezett „A” kategóriás versenye januárban a megyei döntővel indul majd az országos fináléval zárul.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."